A Népszabadság értesülése szerint a rendőrség várhatóan két hét múlva vádemelési javaslattal zárja le a MERT 2000 Rt. vezetői ellen csalás alapos gyanúja miatt indított nyomozást.

A cég vezetője ellen a Millenniumi Országjáró és a Magyarország mindannyiunké című kiadványok állítólagos túlszámlázása miatt nyomoztak. Az előző kormány idején kéthavonta minden magyar családhoz eljutatott Milleniumi Országjárónak az elkészítésével a Happy End Kft. bízta meg a MERT 2000 Rt-t.

A cég vezetője továbbadta a munkát a Szikra Lapnyomdának, amely összesen alig több mint 867 millió forintot számlázott a MERT-nek. A társaág azonban az újságok elkészítésért több mint egymilliárd 763 millió forintos számlát nyújtott be a a Happy End Kft-nek. A rendőrség szerint sem a Happy End, sem a MERT 2000 érdemben nem működött közre a lap elkészítésében, de azzal, hogy az Országimázs Központ és a nyomda közé e két társaság beékelődött, a Miniszterelnöki Hivatalt összesen 896 millió forint kár érte.

A Népszabadság értesülése szerint tovább nyomoznak ugyanakkor a fővállalkozói szerződések ügyében, amelyeket az Ezüsthajó és a Happy End Kft. az Orbán-kormány idején az Országimázs Központtal kötött.