Csütörtök hajnalban jelent meg a Neo Group honlapján, hogy előző napi bejelentésükkel ellentétben mégis folytatják a Microsoft játékkonzolját védő titkosító kulcs feltörésére tett erőfeszítéseiket.

A csoport tavaly júliusban szerveződött, amikor az RSA 10 ezer dolláros cracker pályázatot hirdetett. A pénzt az a társaság vihette el, melyik fel tudta törni a biztonsági cég 576 bit hosszúságú kódját – vagyis megtalálta azt a két prímszámot, amelynek szorzata a kódot adta. Akkor a Neo nem járt sikerrel, de együtt maradt, és január elején az RSA algoritmusának való életben felhasznált alkalmazását vette tűz alá, a Microsoft Xbox konzoljának digitális aláírását. Sok hacker ugyanis a konzolon saját szoftvereit szeretné futtatni a Microsoft és partnerei által árult játékok helyett, ami azonban csak akkor megvalósítható, ha az alkalmazásokat a Microsoft digitális aláírásával látják el.

Január 3-én a Neo Group kitette webhelyére megosztott számítási kliensprogramjának új verzióját, a 600-as verziót, és felkérte támogatóit, futtassák a programot képernyővédőként. Január 7-re azonban a társaság meggondolta magát, “jogi okokra” hivatkozva felfüggesztették az “Xbox Challenge” akciót. Ezt követte alig több mit fél nappal később “az újra itt vagyunk” bejelentés. “Még mindig kapjuk a számítási eredményeket tartalmazó csomagokat”, áll a honlapon. Bejelentették azt is, hogy dolgoznak egy hatékonyabb kliensszoftveren. Jelenleg a “Pollard’s Rho” módszerrel megsaccolják a lehetséges választ, majd ellenőrzik, helyes-e. “Hamarosan elkészül az új kliens, amely az NFS (számmező rostálás) módszerre épül, amely jelentősen felgyorsítja a dolgokat”, írta Mike Curry, a csoport egyik alapítója az IDG munkatársa kérdésére küldött válasz e-mailjében.