Az informatikai minisztérium májusra készíti el a hírközlési törvény módosítását. Az új törvény radikálisan módosítja az egyetemes távközlési alap szabályozását is.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) külső tanácsadó cégek, többek közt a KPMG és a White & Case ügyvédi iroda bevonásával megkezdte a hírközlési törvény módosításának előkészítését – jelentette be Pataki Dániel, a szaktárca hírközlési helyettes államtitkára. A feladat elvégzésének határideje május közepe, a minisztérium reményei szerint a módosításcsomag a parlament őszi ülésszakában elfogadásra kerülhet, így jövő évben életbe léphet az új szabályozás. A sokat bírált hírközlési törvény megújításától az IHM a vezetékes távközlési piaci verseny élénkülését, az uniós jogharmonizációt, közvetlen célként pedig a hazai internetpiac növelését várja. Utóbbihoz kapcsolódóan Pataki szerint a módosítások után az internetszolgáltatók elfogadható áron és rendezett feltételek mellett használhatnák a telefontársaságok távközlési hálózatait, ez pedig az internetezési költségek csökkenését vonhatná maga után.

Ehhez kapcsolódik, hogy a szakminisztérium a jövőben radikálisan csökkentené az internetszolgáltatók és a kábeltelevíziós társaságok befizetési kötelezettségeit az egyetemes távközlési alapba. A tavalyi év tapasztalatai alapján konszenzus született, hogy az alap átfogó törvényi módosítása szükséges, ez a hírközlési törvény módosításának egyik kulcseleme lesz – áll az IHM közleményében, hozzátéve: az új törvény megszületéséig a minisztérium úgy módosítja az alaphoz kapcsolódó rendeleteket, hogy a internet- és kábeltévés szolgáltatók kötelezettségei már az idei évben csökkenjenek. A szaktárca helyettes államtitkára szerint a törvény lényeges része lesz a szabályozó szervek hatásköreinek pontos elválasztása, így a jövőben világosabb lesz, hogy mely feladatok tartoznak a különböző hivatalokhoz, így például a versenyhivatalhoz, vagy a Hírközlési Felügyelethez.