Egyelőre nem kapta meg működési engedélyét a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola, így az ottani iskolaköteles korú gyerekek a helyi vagy a környező településeken lévő önkormányzati intézményekbe iratkozhatnak be.

Az iskolaköteles gyerekek beiratkozásával, valamint az alapítványi iskolával kapcsolatos fejleményekről az elmúlt napokban a település polgármestere és jegyzője nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek. Az érdeklődést mindketten azzal hárították el: a sajtónyilvánosság eddig sem segítette elő, inkább gátolta a Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási, Közhasznú Alapítvány azon törekvését, hogy egy iskola létrehozásával inspiráló környezetet biztosítsanak a valóban tanulni akaró fiataloknak. Lajkó Terézia jegyző mindössze annyit mondott, az alapítványi iskola működési engedélyének kiadása nagyban függ annak a pernek kimenetelétől, amelyet az alapítvány indított Magyar Bálint oktatási miniszter ellen.

A per márciusban 11-én kezdődött volna, de a bíró betegsége miatt május 23-ra elnapolták a tárgyalást. Az alapítvány azért perelte be az oktatási tárca vezetőjét, mert szerinte törvénytelenül akadályozta meg a tavalyi tanévkezdetkor az iskola OM-azonosító számának kiadását és ezzel állami finanszírozását. Emiatt a tanítás nem kezdődhetett meg, az alapítványi iskola kétszáz körüli diákját az önkormányzati intézmény vette át. Dankó István polgármester szűkszavúan annyit közölt, az alapítvány kuratóriuma a törvények betartása mellett igyekszik mindent elkövetni azért, hogy az iskolában a 2003/2004-es tanévben megkezdődhessen az oktatás. Az elöljáró egy korábbi, idén márciusban az MTI-nek adott nyilatkozataiban többek között azt mondta, hogy a helyiek továbbra sem tettek le az iskola indításáról, és felmérték az új intézmény létrehozásnak támogatottságát. Akkor jelezte: csaknem kétszázan aláírásukkal hitelesített szándéknyilatkozatot tettek, hogy ha indul az új iskola, a gyermeküket oda íratják be. Beszélt arról is, hogy az engedélyezési eljárás már megkezdődött, és pertől függetlenül halad, hiszen új jogi ügyről van szó. A jászladányi alapítványi iskola attól kezdve kapott országos közfigyelmet, hogy létrehozása okán – több mint két éve – vita keletkezett az akkor hivatalban lévő települési és helyi cigány kisebbségi önkormányzat között.

A roma testület azt az álláspontot képviselte, hogy az általuk elitnek minősített iskola tandíját a tehetséges cigánygyerekek szülei nem tudják megfizetni, így ezek a fiatalok óhatatlanul hátrányba kerülnek a tanulásban. A 2002-es helyhatósági választás után a helyi cigány kisebbségi önkormányzat más összetételben állt fel, tagjai közé csupán egy roma származású került be, és a vita elhalt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly novemberi vizsgálata azt állapította meg, hogy Jászladány jegyzője abban az évben jogszerűen adta ki az alapítványi iskola működési engedélyét, ugyanakkor törvénysértőnek minősítette a megyei közigazgatási hivatal e tárgyban hozott megsemmisítő határozatát. A főügyészségi vizsgálat kitért arra is, hogy a Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási Közhasznú Alapítvány új működési engedély iránti kérelmét csak a 2003/2004-es tanévre vonatkozóan nyújthatja be.