Közös nyilatkozatban tiltakozik, és az igazgatónőt nyilvános bocsánatkérésre szólítja fel a jászladányi alapítványi iskola múlt pénteki évindító értekezletén történtek miatt több, az ügyben közvetlenül érintett médium vezetője – tájékoztatta a Roma Sajtóközpont (RSK) igazgatója kedden az MTI-t.

“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az iskola igazgatója egy előre meghirdetett, nyilvános rendezvényen távozásra szólított fel újságírókat”, mondta Bernáth Gábor. Közlése szerint a tiltakozást rajta kívül aláírta Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője és Vagner Mária, a Magyar Rádió Magyarországról jövök című műsorának felelős szerkesztője is.

Több, az ügyben nem érintett szerkesztőség is jelezte, hogy csatlakozni kívánnak a dokumentumhoz, amelyet kedden juttattak el Tóth Ibolyához, az iskola igazgatójához. Hozzátette, visszautasítják, hogy az igazgatónő a rendezvényen “nyilvános megaláztatást követett el”, amikor hazugnak, károsnak és Jászladányban nem kívánatos személynek nevezte a sajtó képviselőit. Bernáth Gábor közlése szerint kifogásolják azt is, hogy – miután az újságírók a távozásra való felszólításnak nem tettek eleget -, az igazgatónő azzal fenyegetőzött, hogy rendőrökkel vezettetik el őket, majd az iskolába tette át az értekezletet, ahonnan “kitiltotta az újságírókat”.

“Az iskola igazgatónője több millió honfitársunkat fosztotta meg a tájékozódáshoz fűződő alkotmányos jogától”, mondta, hozzátéve, “hiszünk abban, hogy a nyilvánosság kontrollja, illetve a tájékozódáshoz való jog az egyik legfontosabb érték a demokratikus társadalomban”. “Ez különösen nem csorbulhat olyan esetekben, ahol közpénzekről, illetve közszolgáltatásokhoz hozzáférésről van szó”, mondta. “Kérjük az iskola igazgatónőjét, hogy tettéért nyilvánosan kérjen bocsánatot, és a jövőben tartózkodjon a hasonló jogértésektől”, jelentette ki Bernáth Gábor, utalva az alkotmány azon passzusaira, amely mindenki számára jogot biztosít a szabad véleménynyilvánításra, illetve a közérdekű adatok megismerésére és terjesztésére.