Üzemképes a telefonszámok hordozhatóságának megvalósításához szükséges központi referencia adatbázis, jelentette be közleményben a Hírközlési Felügyelet (HíF).

Csapó Attila, a HíF egyik projektvezetője elmondta, hogy a hordozott hívószámok irányítási adatait tartalmazó központi referencia adatbázis (KRA) alapján a vezetékes távközlési szolgáltatóknak saját telefonközpontjuk fejlesztésével saját adatbázisokat kell létrehozniuk. “A szolgáltatóknak feladatuk az is, hogy egyenként megegyezzenek versenytársaikkal a telefonszámok megtartásának feltételeiről” – tette hozzá Csapó.

A projektvezető beszámolt arról, hogy a KRA elkészítésére a HíF az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felkérése alapján májusban írt ki közbeszerzési eljárást. A beruházást a német tulajdonú T-Systems Unisoftware Kft. végezte el 39 millió forintért, illetve az évi 10 százalékos karbantartási költségért. Németországban e társaság anyacége végezte a hasonló szerepet ellátó rendszer kiépítését. Csapó Attila szerint elképzelhető, hogy a KRA alkalmas referencia lehet a későbbiekben a mobil távközlés területén is a számhordozhatóság megvalósításához, ám ez csak a szabályozás pontos ismeretében tudható biztosan.

A projektvezető emlékeztetett arra, hogy a kormány július 16-i ülésén fogadta el a számhordozhatóság alkalmazásának szabályait a vezetékes telefonokra vonatkozóan. Ez alapján 2004. január 1-jétől már minden távközlési társaságnak biztosítania kell ügyfelei számára, hogy azok megtarthassák telefonszámukat akkor is, ha esetleg más szolgáltatóhoz pártolnak át.