Minden idők legnagyobb összegéből, 75 milliárd forintból gazdálkodhatnak jövőre a bíróságok, ha a parlamenti képviselők megszavazzák az Országos Igazságszolgáltatási Tanács költségvetési javaslatát. Ezt az idén először nem a kormánnyal egyeztetetve, hanem önállóan állították össze és a kabinet csupán a költségvetési törvény részeként továbbította az Országgyűlésnek.

Soha ennyi költségvetési támogatás nem jutott még az igazságszolgáltatásnak, mint amennyi a már benyújtott költségvetési törvényben szerepel. Köszönhetően leginkább annak, hogy a jövő évi az első olyan javaslat, amelyet nem a Pénzügyminisztérium, hanem önállóan, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács készített. A kormány mindössze a postás szerepét tölti be, azaz a javaslatot – a költségvetési törvény részeként – benyújtotta szavazásra az Országgyűlésnek.

Így bár a bíróságoknak az idei költségvetés is siker volt, a jövő évi még nagyobb lehet. Kérdés persze, hogy ez mennyiben tudja majd ellensúlyozni az elmúlt évek költségvetési megszorításait. Annyi azonban biztosnak látszik, a harmadik hatalmi ág anyagi problémái nem oldódnak meg egyik pillantról a másikra. Talán a fizetésképtelenség réme elkerüli majd a bíróságokat.

Bővebben: http://www.nepszava.hu/default.asp?…