Legalább százötven bírósági per van folyamatban a boltok homlokzatán található dohányreklámok miatt – a dohánygyárak és a fogyasztóvédők eltérően értelmezik a dohánytermékek reklámozását tiltó jogszabály egyik passzusát.

A multinacionális dohánygyárak több mint két éve dacolnak a magyar törvényekkel – panaszkodott a Népszabadságnak Szécsi László, az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) alelnöke. A fogyasztóvédőket már csaknem ötven üzlet esetében jogerős ítélet kötelezi arra, hogy eltávolíttassák az üzletek homlokzatán díszelgő, cigarettamárkákat népszerűsítő hirdetéseket, de az ODE csak két esetről tud, amikor a fogyasztóvédelmi felügyelőség elrendelte az ítélet végrehajtását, és végrehajtási bírságot is kiszabott. Az ODE szerint túl lassú a tempó, és a bírságok is nevetségesen alacsonyak. – A hatóság csak 50-80 ezer forintra bírságolta a tiltott reklámot alkalmazó üzleteket, pedig a bírság húsz százaléka a fogyasztóvédelmi felügyelőségeket, 15 százaléka pedig a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget illetné – mondja Szécsi László.

Az ODE szerint a visszafogottság magyarázata egyszerű: a hatóság nem mer vagy nem akar szembeszállni a nagy hatalmú multinacionális dohánygyártókkal. A gyártók ugyanis évente 400-500 ezer forintot fizetnek az üzletek tulajdonosainak a reklám kihelyezéséért, és ezenfelül magukra vállalják a tiltott reklám miatti pereskedés és bírság költségeit is.

Bővebben:
http://www.nol.hu/Default.asp?…