Peter Mandelson és Günter Verheugen sem támogatja azt a Viviane Reding telekommunikációért felelős biztos által előterjesztett javaslatot, amely szerint a Bizottság a külföldről indított mobildíjak csökkentésére kötelezné a mobilszolgáltatókat.

A kereskedelemért és az iparért felelős biztosok szerint rontaná a mobilszolgáltatók versenyképességét, ha arra köteleznék őket, hogy csökkentsék a külföldről indított telefonbeszélgetések díját.

Reding szerint ugyanakkor a belső piac előnyeinek a telekommunikációban is érvényesülnie kell, és a roaming díjak aránytalanul magasak. A testület felmérése szerint a mobilszolgáltatók évente 10 milliárd eurós bevételt könyvelnek el a roaming díjakból.
Bizottsági források szerint a két ellenvéleményt megfogalmazó biztoshoz mások is csatlakoznak majd. A Financial Timesnak nyilatkozó EU tisztviselő szerint ugyanakkor Verheugen nem ellenzi a díjak csökkentését, csak annak módját. A forrás szerint meg kell találni az egyensúlyt a fogyasztók védelme és az európai cégek versenyképességének megtartása között.

A Bizottság szerdán tárgyalja a javaslatot.


A külföldi mobilhasználat tarifái egy helyen

Az utazási szezon kezdetén új alkalmazással, a mobiltelefonok külföldi használatának díjaival bővült a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) TANTUSZ portálja. A www.tantusz.nhh.hu oldalon mostantól a hazai mobilszolgáltatók tarifáinak összehasonlításán és a szélessávú internetszolgáltatások bemutatásán túl, a külföldi mobiltelefon-használat, a roamingolás költségeiről is hiteles tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.

A 2005 novemberében elindított www.tantusz.nhh.hu oldalon elérhető TANTUSZ Roaming, a mobilszolgáltatók előfizetéses és kártyás ügyfeleit tájékoztatja arról, mennyibe kerül a mobiltelefon-használat az EU-tagállamokban, a szomszédos országokban, illetve a legnépszerűbb turisztikai célországokban. Könnyen és egyszerűen tájékoztat arról, mennyibe kerül külföldön hívást fogadni, illetve indítani haza, a tartózkodási-, vagy harmadik országba, mi az ára az SMS, MMS küldésnek, vagy fogadásnak.

Magyarországon a mobiltelefon-tulajdonosok száma meghaladja a 9,4 milliót. A magyar lakosság 2006 első negyedévében 3,5 millió alkalommal utazott külföldre és egy alkalommal átlagosan három napot töltött a határokon túl*. A nyári hónapokban az utazási kedv jelentősen megemelkedik és a külföldre utazók többsége a határon túl is használni akarja mobiltelefonját.

Nekik kínál a TANTUSZ Roaming hasznos információkat a külföldön kezdeményezett és fogadott hívások, illetve az egyéb külföldön igénybe vett szolgáltatások díjairól. A tájékozottság kifizetődő, hiszen az egyes tarifák jelentősen eltérhetnek, percenként akár több száz forintos különbségek is lehetnek a tarifák között, függően attól, hogy a felhasználó honnan hova telefonál, hogy melyik hazai szolgáltató ügyfele, illetve milyen előfizetése, vagy kártyás csomagja van.

A mobiltelefon használata külföldön jelenleg lényegesen drágább, mint belföldön. Roamingoláskor, a hívás fogadásáért is fizetni kell, de általában még így is jóval olcsóbb fogadni a hívást, mint külföldről hazatelefonálni. Szintén fontos, hogy külföldről egy harmadik országot hívni, illetve az adott országon belüli hívást kezdeményezni lényegesen többe kerül az itthon megszokottnál. Ismeretes, hogy az Európai Bizottság többször állást foglalt már a roaming-tarifák csökkentése, illetve szabályozása érdekében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság részt vesz a szabályozás előkészítésében, és örömmel veszi, hogy a szolgáltatók – a hatóságok és a Bizottság lépéseire reagálva – megkezdték a roaming-tarifák csökkentését.

Az NHH a verseny élénkítése, a piaci verseny tisztaságának megőrzése és az árak folyamatos csökkentése mellett a fogyasztói tájékoztatást is kiemelt feladatának tekinti. A TANTUSZ-t az NHH és azon belül a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője, a tudatos fogyasztói döntések támogatása érdekében dolgozta ki. A www.tantusz.nhh.hu portált a 2005 november végi indulás óta több mint 1,8 millió alkalommal keresték fel a tarifák, illetve a szélessávú hozzáférések iránt érdeklődők.