Amióta az adóhatóság felügyelete alá tartoznak a megyei illetékhivatalok, százmilliókkal kevesebb illetékbevételhez jutnak az önkormányzatok. Az APEH az átszervezés nehézségeivel indokolja a bevételek alakulását.

Az elmúlt évhez képest százmilliókkal kevesebb illeték folyt be az első negyedévben az önkormányzatokhoz, miután januártól az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal átvette a megyéktől az illetékhivatalok működtetését. Az átszervezés szükségességét egyebek között azzal indokolta a Pénzügyminiszté­rium, hogy az adóhatóság sokkal hatékonyabban, gyorsabban tudja behajtani az illetéktartozá­sokat.

A törvény értelmében a beszedett illeték ötven százaléka a központi költségvetést illeti, a másik ötven százalék a megyei önkormányzatokat, illetve a megyei jogú városokat.

„Tavaly januártól áprilisig 440 millió forint folyt be az illetékekből, míg az idén csak 340 millió forint“ – mondta Kun László, Vas megye főjegyzője. Szerinte a megyék arra számítottak, hogy az átszervezéssel nem csökkennek, hanem növekednek a bevételek. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az átszervezéssel nem lett hatékonyabb a hivatalok működése. Vas megye erre az évre 1,7 milliárdos illetékbevétellel számolt, de úgy tűnik, hogy nem sikerül tartani a tervezetet. Ezért a kieső pénzt kénytelenek lesznek működési hitelből fedezni.

A helyzet Heves megyében sem jobb. Benkár József főjegyző azt mondta, hogy időarányosan kétszázmillió forinttal kevesebből gazdálkodhatnak, mint eredetileg tervezték. A megyében tavaly a kétmilliárd forintot is megközelítette az illetékbevétel. Az idei évre az önkormányzat 1830 millió forinttal számolt. Az első negyedév tapasztalatai azonban nem támasztják alá a tervezetet. Benkár József szerint esetleg ingatlanok eladásából és hitelből pótolhatják a kiesést. A főjegyző azonban a hitelfelvételt kockázatosnak tartja, mert a megye ezzel könnyen adósságcsapdába kerülhet.

Az APEH egyebek között az átszervezés nehézségeivel indokolta a bevételek alakulását. Az integrációs munka ugyanis jogszabályi felhatalmazás hiányában csak ez év januárjában kezdődhetett meg. Ráadásul az egységes eljárási rend kialakítása során több nem várt probléma is felvetődött, ezek kijavításán folyamatosan dolgoznak. Az adóhatóság szerint ez után emelkednek a bevételek.