Bírálta a külügyminisztérium gazdálkodását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése. Évről évre hatalmas összegeket emészt fel a minisztérium, valamint a hozzá kapcsolódó intézményi hálózat.

Öt év alatt 269 milliárd forintot költött el a Külügyminisztérium, áll az Állami Számvevőszék jelentésében. A minisztérium és intézményei feladatkörét jogszabályok határozzák meg, a rendelkezések azonban sűrűn változtak az elmúlt öt évben. Emellett az átfedések is gyakoriak, olvasható a dokumentumban. Az elemzők arra is kitértek a beszámolóban, hogy a szabályok módosítását, a háttérintézmények megszüntetését vagy az újabbak alapítását nem támasztották alá hatástanulmányokkal, minden különösebb tartalmi indoklás nélkül hajtották végre őket. A minisztériumi intézmények ezernyolcszáz-kétezer főt foglalkoztattak átlagosan, a külképviseletek munkáját azonban egyre több, 2006-ban már közel nyolcszáz helyi alkalmazott is segítette. Az utolsó vizsgált évben mintegy hatvan százalékkal haladta meg a kiküldöttek létszáma a központ dolgozóiét. A minisztérium a külképviseletekre fordítja a legtöbb pénzt 2003 óta.

A minisztérium kiadási főösszege 48 milliárd 322,4 millió forint lesz 2007-ben, ígérte tavaly év végén Göncz Kinga. Ez három százalékkal magasabb, mint az előző évi összeg, és továbbra is a külképviseletekre fordítják a legtöbb pénzt: a teljes költségvetés hozzávetőleg hetven százalékát.

Az idén január 1-jével megszüntetett Teleki László Alapítvány működését és gazdálkodását is bírálja a jelentés. A kormányzat nem felügyelte megfelelően a szervezetet, ez vezetett a szabálytalanságokhoz – állítják. Az alapítvány feladatait a Külügyi Intézet vette át, de a változtatás nem hozott kimutatható megtakarítást az elemzők szerint. A számvevőszék – többek közt – azt javasolja a külügyminiszternek, készítsen konkrét feladatokra lebontott intézkedési tervet a kormány által meghatározott külpolitikai irányelvek középtávú meghatározásához. Göncz Kinga pedig már a harmadik szocialista miniszter, aki megfelelő külpolitikai koncepciót próbál felállítani.