A Magyar Bírói Egyesület (MBE) pénteken és szombaton Debrecenben tartotta országos választmányi ülését. Az eseménnyel kapcsolatban megtartott sajtótájékoztatón Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke a bírákról készített felmérések eredményeit ismertette.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke egy tavaly készített felméréssel kezdte, miszerint egy kutatóintézet által megkérdezettek közül 1.500-an a lakosság köréből, 800 jogi szakember, illetve 200 bíró, 67-74 százalékban volt elégedett a Legfelsőbb Bíróság, illetve az OIT tevékenységével.

Mivel a bírói munka állandó ellenőrzését Lomnici Zoltán fontosnak tartja, idén három kutatóintézetet kért fel egy újabb felmérés elkészítésére. Ezeknek az eredményeit ismertetve az LB elnöke úgy fogalmazott: alapvetően mindhárom felmérés pártatlannak ítélte a bírák tevékenységét.

Ezen belül a Pécsi Tudományegyetem által elkészített tanulmány szerint legalább ötéves időszak szükséges a bírók személyi és tárgyi feltételeinek a javítására, ami 2004-től fokozatosan romlik.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet felmérésében két területen javasolt változtatást. Ezek egyike a nyilvánosság felülvizsgálata, illetve, hogy a jelenlegi gyakorlattól eltérően, pályájuk végéig ellenőrizhetőek legyenek a bírók. Ugyancsak változtatást szorgalmaz az intézet az OIT összetételét illetően, ugyanis szerintük, az LB vezetőjét leszámítva, ne legyen tagja a szervezetnek az, – táblabírák, megyei bíróságok elnökei – akiket maga az OIT ellenőriz.

Lomnici Zoltán hozzátette, ezekhez a változtatásokhoz azonban kétharmados törvény szükséges, azaz mindkét nagy politikai párt egyetértésére lenne hozzá szükség.

A harmadik felmérés, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem készített, azt a javaslatot veti fel, hogy a központi igazgatási rendszer felügyelete az OIT-tól újra az igazságügyi miniszter hatáskörébe kerüljön.

A kétnapos választmányi ülésen az MBE küldöttei a bíróságok idei tevékenységét, a jövő évi költségvetést, illetve munkakörülményeik várható alakulását tárgyalták meg. Emellett felülvizsgálták a két évvel ezelőtt szintén Debrecenben létrehozott etikai kódexüket – tájékoztatta az MTI-t Uttó György, az MBE elnöke.