Lejárt a legálisan vásárolt, de fel nem használt pirotechnikai termékek leadásának határideje hétfőn; a tűzijátékokat a vásárlás helyén kötelesek voltak költség felszámítása nélkül térítésmentesen, vagyis pénz visszaadása nélkül visszavenn

A pirotechnikai eszközöket a vásárlók december 28-a és 31-e között vehették meg, és azokat december 31-én este 6 órától január 1-jén hajnali 6 óráig használhatták fel.

Aki nem viszi vissza a fel nem használt tűzijátékokat, az szabálysértést követ el, amelyért a kiróható legmagasabb bírság százezer forint – mondta Povázai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti osztályvezetője hétfőn.

Tájékoztatása szerint 2007-ben több mint hatszáz esetben róttak ki bírságot, összesen mintegy 8 millió forint értékben. Az osztályvezető kiemelte: ezeknek az eszközöknek az árusítása piaci folyamat, a rendőrségnek nincsenek adatai arról, hogy az idén vagy tavaly hányan vitték vissza a fel nem használt tűzijátékokat.

Povázai Sándor közölte, hogy korábban lakossági bejelentések alapján és közúti ellenőrzés során is találtak olyan tűzijátékot, amelyet illegálisan tartottak, de a vám- és pénzügyőrség, illetve a katasztrófavédelem is számos ilyen eszközt szállító járműre bukkant.

A forgalmazóknak január 5-ig nyitva kellett tartaniuk, hogy visszavegyék a fel nem használt pirotechnikai eszközöket. A termékek csomagolásán szerepelnie kell, hogy az árusítók hol érhetőek el, ha valami miatt a vásárló nem tudja felkeresni őket.

A petárdák használatát a kormány 2005 novemberében a vonatkozó kormányrendelet módosításával megtiltotta. Ennek ellenére szilveszter előtt ezúttal is sok száz petárdát foglaltak le a rendőrök, például budapesti pályaudvarokon, Miskolc központi piacán és egy sárbogárdi trafikban.