A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai, és csökken a munkaadói járulék – tudta meg szerdán szocialista forrásból az MTI.

Az elképzelések szerint idén szigorodnak a gyed szabályai: fél év helyett egyéves munkaviszonyra lesz szükség a jogosultsághoz. Továbbra is maximum két évig járna a gyed, de azzal a megkötéssel, hogy aki ennél kevesebb időt tölt munkaviszonyban, annak csak annyi ideig jár ez a juttatás, amennyi időt előtte munkában töltött.

Július elsejétől 1,7 millió forintról 2,2 millió forintra nő az szja alsó sávhatára, az adókulcs pedig 18-ról 19 százalékra emelkedik, míg a felső kulcs 36-ról 38 százalékra módosul. Az ez évi adóbevallásokat két kulccsal és két sávhatár alapján kell majd kiszámítani.

Az szja alsó sávhatára 2010-ben 2,2-ről 3 millió forintra emelkedik. Jövőre szűkülnek, illetve megszűnnek az adókedvezmények.

Ez év közepétől kétkulcsos lesz a ma 29 százalékos munkáltatói tb-járulék. A minimálbér kétszereséig, 143 ezer forintig 24 százalékos járulékot kellene fizetniük a munkaadóknak, e fölött maradna a 29 százalékos kulcs.

A kormány tervei szerint 2010-től egységesen 24 százalék lesz a tb-járulék.

A korábbi hírekkel ellentétben nem változik az 1.950 forintos eho.

Szintén július 1-től az általános forgalmi adó 20 százalékos kulcsa 23 százalékra nő, és a cigaretta, az alkohol mellett az üzemanyagok jövedéki adója is emelkedik.

Az év közepétől adóalapot növelő, de nem adózó jövedelem lesz a családi pótlék, az anyasági támogatás és a gyet.

Jövőre a 13. havi nyugdíj beépül a jelenlegi nyugdíjasok ellátásába, az akkortól belépőknek pedig már nem járna ez a juttatás.

A tervezett változásokat tartalmazó jogszabályokat, köztük a 2010-re vonatkozóakat is még az idén, a tavaszi ülésszak elfogadná az Országgyűlés.

A minisztériumok most számolják, hogyan tudják megoldani az összességében hatvanmilliárd forintos kiadáscsökkentést.

Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap azt mondta, a vártnál rosszabb makrogazdasági mutatók miatt a büdzsében 200 milliárd forintos hiány keletkezett, ám a kabinet nem kívánja az idénre tervezett 2,6 százalékos hiánycélt feladni, ezért az állami kiadásokat csökkenti. Hozzátette: a minisztériumok működési költségeiket 60 milliárd forinttal csökkentik, a fennmaradó 140 milliárd forint megtakarításáról vasárnapi ülésén dönt a kormány.

Az MTI információi szerint felmerült, hogy megtakarítást hozna, ha a MÁV idén kevesebb támogatást kapna. A 140 milliárd forintból fennmaradó részt nem az adókból, hanem a strukturális átalakításokból fedeznék.

Szombaton az MSZP választmánya előtt beszél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, vasárnap pedig MSZP elnökségi, kormány- és frakcióülésen hozzák meg a döntéseket.