Az országos tendenciával ellentétes irányú, hogy Bács-Kiskun megyében az átlagnál jóval kevesebb a fizetéses maghagyásos ügyek száma a helyi bíróságokon – mondta Fazekas Sándor, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese szerdán Kecskeméten.

Az utóbbi másfél évben dömpingszerűen nőtt a meg nem fizetett közüzemi díj-hátralékok és a hiteltartozások miatt a fizetéses meghagyásos ügyek érkezése a helyi bíróságokra, ami főleg Budapestre és a többi magyarországi nagyvárosra jellemző – mondta az OIT elnökhelyettese a megyei összbírói értekezlet után tartott sajtótájékoztatón.

“Nem vagyok hívatott arra, és nem tudjuk megválaszolni, hogy Kecskeméten és Bács-Kiskun megyében ez az érkezés miért nem követi az országos átlagot” – fűzte hozzá Fazekas Sándor.

A dömpingszerű növekedésre jellemző adatként ismertette az OIT elnökhelyettese: Budapesten a Pest Központi Kerületi Bíróságon a korábbi évi 40-50 ezres fizetési meghagyás érkezéshez képest 142-145 ezer fizetési meghagyás érkezett a múlt évben.

Fazekas Sándor szerint a jelenség magyarázata nem a jogászok, hanem a szociológusok feladata.
Hangsúlyozta: 2000 óta növekszik az ügyek száma a bíróságokon, mely 2008-ban 1,6 millió ügy érkezését jelentette.

Az OIT elnökhelyettese kitért arra, hogy egyes területeken az országos tendenciák figyelhetők meg Bács-Kiskun megyében is, mint például a cégbírósági ügyek ugrásszerű növekedése. Ez 2008-ban azért következett be, mert július 1-jével átálltunk a teljesen elektronizált cégeljárásra, illetve az egyszerűsített cégeljárásra.

Az összesített adatok szerint 410 ezret meghaladta a cégregisztrációs ügyek érkezése, mely 36 százalékos növekedést jelent 2007-hez viszonyítottan, ugyanakkor Bács-Kiskun megyében a növekedés a 47 százalékot meghaladta.

Fazekas Sándor kiemelkedőnek ítélte a Bács-Kiskun megyében folyó bírói munkát.