Ismét Baka Andrást jelölte Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének kedden. Az MSZP üdvözölte Baka András újrajelölését, és közölte: nyílt szavazást kér a parlamentben. A Fidesz úgy nyilatkozott, hogy újra meghallgatja a jelöltet. A KDNP tiszteletben tartja az államfő döntését, ugyanakkor elfogadhatatlannak ítéli az MSZP javaslatát a nyílt szavazásról. Dávid Ibolya MDF-elnök arra kérte a pártokat, ne tekintsék hazugságvizsgáló gépnek az Országgyűlést.

A Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleménye emlékeztetett arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást – akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta -, a jelölt a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget.

“Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést” – olvasható a közleményben.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint a parlament jövő hétfőn vagy egy héttel később szavazhat Baka András megválasztásáról. A házelnök az MTI-nek azt mondta: tárgyalni fognak erről a házbizottság csütörtöki ülésén, ahol megvitathatják a nyílt vagy titkos szavazás kérdését is.

Az MSZP frakcióvezetője közölte: a párt frakciója üdvözli, hogy az államfő ismét Baka Andrást jelölte főbírónak, és arra kéri a parlamenti frakciókat, tegyék lehetővé, hogy már június 22-én, hétfőn nyílt szavazással döntsön a parlament a jelöltről.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: az MSZP-frakció, ahogy ezen a héten, úgy jövő hétfőn is támogatni fogja Baka Andrást, de a parlamenten belül kialakult szégyenletes helyzet miatt továbbra is azt kéri a többi parlamenti frakciótól, hogy nyílt szavazással, gombnyomással döntsenek.

Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden kijelentette, hogy a MSZP szerint a Fidesz akadályozta meg Baka András legfelsőbb bírósági elnökké történő megválasztását. Az MSZP országos elnökségének véleményét ismertetve közölte: az ellenzéki párt a kétharmados többség reményében a Fidesz érdekeit szolgáló főbírót akar megválasztatni a parlamentben, ezáltal is az uralma alá akarja hajtani az igazságszolgáltatást.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta, hogy a párt frakcióülésén újból meghallgatják Baka Andrást.

Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője közölte, hogy pártja tiszteletben tartja Sólyom László döntését, hiszen a köztársasági elnöknek joga van saját belátása szerint jelöltet állítani. Hangsúlyozta ugyanakkor: a KDNP számára elfogadhatatlan az MSZP javaslata, hogy személyi kérdésben nyílt szavazás legyen.