Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget – mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI érdeklődésére.

A “végsőkig feszített” gazdálkodás ellenére is 2,8 milliárd forint hiányzik a bírósági költségvetéséből, és külső forrás bevonása nélkül év végére csődbe mehetnek egyes bíróságok – fogalmazott Baka András.

Miközben az idei költségvetés gyakorlatilag megegyezik a 2004. évivel, azaz mintegy 65 milliárd forint, addig az ügyek száma azóta harmadával, 1,2 millióról 1,6 millióra emelkedett. Az elmúlt hat év bírósági költségvetéseiben sem az infláció, sem az energiaárak emelkedése nem jelent meg, de még a bírói illetménytáblában a törvény által kötelezően előírt 3 évenkénti előresorolást is a bíróságoknak kellett kigazdálkodniuk, miközben tervezett bevételeik nem elhanyagolható része behajthatatlan követelés – mondta.

Az ország bíróságai hozzávetőleg azonos helyzetben vannak, ez is jelzi, hogy nem az egyes bírósági vezetők gazdálkodásával van a gond – jegyezte meg a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.

A bírósági fejezet költségvetését éveken át – az anyagi, költségvetési függetlenség jegyében – az OIT önállóan készítette és nyújtotta be az Országgyűléshez, ám épp a legutóbbi alkalommal, tavaly augusztusban, már Baka András időszakában, visszatértek a korábbi, a Pénzügyminisztériummal közös tervezéshez, egyeztetéshez.

Baka András szerint az OIT által készített önálló költségvetési javaslat mit sem ér, ha nincs kormányzati, jogalkotói akarat annak támogatására. Ezért inkább idén is újra megpróbálnak egyeztetni a pénzügyi kormányzattal, hogy meggyőzzék a bíróság jogos költségvetési igényeiről. A most kialakuló csőd közeli helyzet ugyanis egyértelműen jelzi, hogy a bíróságok alulfinanszírozása már az állampolgárok jogos érdekeit veszélyezteti – mondta a főbíró.