A gyermek mindenekfelett álló érdeke azt kívánja, hogy a sorsát érintő kérdésekről a hatóság körültekintően, minden körülményt mérlegelve, a jogszabályok egyértelmű rendelkezéseinek megfelelően, a lehető legrövidebb időn belül hozzon döntést.

Szabó Máté a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedők helyzetét vizsgálta és a túllépett eljárási határidőket, a bürokratikus szemlélet megnyilvánulásait kifogásolta.

Az indokoltnál és a jogszabályban előírtnál jóval tovább tart a 3 év alatti gyermekek ideiglenes elhelyezése a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben. Az eljárásra vonatkozó jogszabályok bonyolultak, ugyanakkor a szabályozás az elhelyezési eljárásban közreműködő szervek (gyámhivatal, gyermekvédelmi szakszolgálat, szakértői bizottság) bürokratikus eljárását helyezi a középpontba. Tisztázatlan a gyermekvédelmi szakszolgálat és a gyermekvédelmi szakértői bizottság szerepe, funkciója a közigazgatási eljárásban, amelynek határidői egyébként túlságosan hosszúak.

Szabó Máté arra kérte a megyei szociális és gyámhivatalok vezetőit, vizsgálják meg, mi okozza az eljárási határidők elhúzódását. A válaszokból pedig az ombudsman azt állapította meg, hogy a késedelmeket nem csak a gyámhivatalok mulasztására, hanem az eljárást meghatározó jogszabályok ellentmondásos rendelkezéseire is vissza lehet vezetni. Az állampolgári jogok biztosának álláspontja szerint a gyermek mindenekfelett álló érdeke azt kívánja, hogy a sorsát érintő kérdésekről a hatóság körültekintően, minden körülményt mérlegelve, egyértelmű jogszabályok alapján, a lehető legrövidebb időn belül hozzon döntést. A mai állapotok nem ezt a követelményt tükrözik, ami sérti a jogbiztonságot és a gyermekek védelemhez való jogát.

A biztos ezért a nemzeti erőforrás miniszternek és a közigazgatási és igazságügyi miniszternek azt javasolta, hogy kezdeményezzék a gyermekvédelmi törvény és a közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseinek harmonizálását, a hatáskörök és feladatok egyértelmű elhatárolását. Az ombudsman a nemzeti erőforrás minisztertől az egységes joggyakorlat kialakításán túl azt is kérte, hogy teremtse meg a szakértői bizottságok működésének személyi és anyagi feltételeit.