A Neo FM novemberi és decemberi műsoraiban a szerződésében vállaltnál kevesebb hírműsort adott, amiért a Médiatanács 5,5 milliós büntetéssel szankcionálta a rádiót.

A rádió az előírtnál kevesebb magyar zenét játszott és a kulturális műsorokra tett szerződéses vállalásai se teljesültek, ezért a Médiatanács figyelmeztetésben részesítette. A tanács a tegnapi napon döntött hat vidéki, valamint egy budapesti helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívásának tervezetéről is.

A Neo FM indulása óta már több alkalommal szegte meg a médiatörvényt, hol a reklámidőt lépte túl, hol az előírtnál kevesebb hírösszefoglalót és hírműsort sugárzott. A kezdetben enyhébb szankciókat egyre komolyabb kötbér-büntetések követték, a legnagyobb büntetést, mintegy 25 millió forintot, tavaly decemberben szabta ki a Médiatanács.

A médiaszolgáltatóval szemben a mai napon kiszabott pénzbüntetést – ötmillió-ötszáznegyvennyolcezer-hatszázötven forint – azért kapta a rádió, mert novemberben tíz alkalommal a 20 órakor előírt 15 perces hírösszefoglaló helyett rövidebb hírműsorokat sugárzott. A szankció mértékének megállapításakor a Médiatanács tekintettel volt a jogsértés ismételt jellegére, hiszen a kereskedelmi rádió működése óta egyik hónapban sem teljesítette maradéktalanul a szerződésben vállaltakat.

A Neo FM nem teljesítette a szerződésében szereplő magyar zenei arányt sem, azonban az jogsértés csekély mértéke miatt a Médiatanács most csak figyelmeztetésben részesítette a médiaszolgáltatót. A rádió a kulturális események, a nem pártpolitikai, civil önszerveződéseket bemutató műsorszámok közreadásával is elmaradt. Az enyhe joghátrány – felhívás – kiszabásakor a tanács figyelembe vette a törvénysértés csekély súlyát.

A tegnapi napon a Médiatanács összesen hét helyi rádiós médiaszolgáltatási jogosultság pályázati felhívás-tervezetének elfogadásáról is döntött. A pályázatifelhívás-tervezet közzétételét követően a Médiatanács nyilvános meghallgatást tart, ezt követően kerülhet sor a végleges pályázati felhívások elfogadására. A pályázatok elbírálása már az új pályáztatási rend szerint történik, ami kiszámítható, szigorú határidőket és garanciális szabályokat határoz meg. Új elem, hogy a médiaszolgáltatási alapdíjakat a vételkörzet nagyságával arányosan szabják meg, emellett pedig olyan jelentős szempontokat is figyelembe vesznek, mint a területen élő lakosság vásárlóereje, illetve a szolgáltató piaci részesedése.

Az elfogadott tervezetek a Kalocsa 100,0 MHz, Cegléd 92,5 MHz, Ajka 88,8 MHz, Szentes 106,1 MHz, Hódmezővásárhely 97,6 MHz és Szeged 95,4 MHz és a Budapest 102,1 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek hasznosítására irányulnak.