Míg a tagállamok szakminiszterei a héten Luxembourgban találkoznak, addig az állam- és kormányfőket Brüsszelbe várják, mivel a négy formációban sorra kerülő tanácsülések mellett az Európai Tanács is ülésezik. Emellett az Európai Parlament a hét második felében plenáris ülést tart, ahol a közös agrárpolitika jövőjéről fogadnak el határozatot a képviselők.
Tanács
Az eurozóna pénzügyminisztereinek vasárnapi informális találkozója után, hétfőn (2011. június 20.) Luxembourgban a Gazdasági és Pénzügyek Tanácsának fő témája is a görög gazdasági helyzet lesz, amelyben továbbra is jelentős vélemény-különbségek vannak a tagállamok között. A Nemzetközi Valutaalap ugyanakkor jelezte: kész az újabb részlet folyósítására, abban az esetben is, ha az uniós minisztereknek nem sikerül megállapodásra jutni.
Hétfőn a Külügyek Tanácsa is ülésezik, ahol várhatóan döntést hoznak a Fehéroroszország és Szíria elleni újabb szankciókról, amelyek elsősorban az Alexander Lukasenko fehérorosz és Bassár el-Aszad szír államfőhöz közel álló személyeket sújtanák.
Kedden (2011. június 21.) a környezetvédelmi miniszterek találkoznak, akik várhatóan elfogadják a 2020-ig szóló uniós biodiverzitási stratégiát, és egy ütemtervet a széndioxid-kibocsátás 2050-ig történő csökkentéséről a versenyképességi szempontok figyelembevételével.
Szintén keddre várják Luxembourgba a tagállam uniós ügyekért felelős minisztereit is. Az Általános Ügyek Tanácsában tovább folytatják hét végi Európai Tanács előkészítését, továbbá a soron következő lengyel-dán-ciprusi elnökségi trió is bemutatja 18 hónapos programját.
Európai Tanács
Csütörtökön (2011. június 23.) és pénteken (2011. június 24.) Brüsszelben ülésezik az Európai Tanács, a tagállamok állam- és kormányfőinek testülete. A napirendet gazdasági kérdések dominálják: értékelik az első európai szemesztert, az EU 2020 stratégia gazdasági koordinációs rendszerét, melynek alapján az Európai Tanács tagállam-specifikus ajánlásokat fogad el.
Az Európai Tanács várhatóan felkéri a Bizottságot, hogy őszre alakítsa ki a határőrizet ideiglenes visszaállításának új szabályait a schengeni övezeten belül, abban az esetben, ha egy tagállamnak menekültáradattal kell szembenéznie.
Áttekintik továbbá a horvát csatlakozási tárgyalások eredményeit, döntenek az Európai Központi Bank új elnökének személyéről és elfogadják a magyar elnökség egyik kiemelt célkitűzéseként kezelt romastratégiát is.
Európai Bizottság
A biztosok testülete szerdán (2011. június 22.) egy az épületek energiahatékonyságának javítását szolgáló javaslatot terjeszt elő. Pénteken a Bizottság új csalás elleni stratégiát fogad el, amelynek célja az uniós költségvetés védelme és a közösségi forrásokkal való felelős gazdálkodás előmozdítása.
Európai Parlament
Az EP szerdán és csütörtökön Brüsszelben tart mini-plenárist, ahol a képviselők a közös agrárpolitika jövőjéről tartanak vitát, emellett szavaznak a fogyasztók jogait védő új uniós jogszabálytervezetről és a gazdasági kormányzással kapcsolatos javaslatokról.