Harmincöt magyarországi vállalat vezetője, illetve humán igazgatója vett részt azon a tanácskozáson, amelyet az Oktatásért Felelős Államtitkárság kezdeményezésére tartottak meg.

Az úgynevezett Gazdasági Szereplők Oktatási Kerekasztalának (GSZOK) első megbeszélésén hazánk gazdaságát meghatározó cégek, valamint kis- és középvállalkozások képviseltették magukat szinte minden ágazatból.
Mint Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár elmondta, a kerekasztalt azért alakították meg, hogy a jövőben rendszeres, élő kapcsolat legyen a vállalatok és az oktatási ágazat állami irányítói feladatait ellátó államtitkárság között. Ez nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy javuljon Magyarország versenyképessége.
A kerekasztal lehetőséget nyújt arra, hogy a gazdaság szereplői megfogalmazzák a köz- és felsőoktatással szembeni elvárásaikat, ugyanakkor új díjak, gyakornoki programok bevezetésével, alapítványok létrehozásával vagy támogatásával ösztönözzék a számukra is előnyös képzéseket. Az együttműködés révén a cégek befolyásolhatják adott régiókban és országos szinten egyaránt a szakkínálatok bővítését, szűkítését, korszerűsítését. A rendszeres, folyamatos kapcsolat pedig segíti a gazdaság szereplőit abban, hogy tájékozódjanak az oktatási rendszer változásairól.

A tanácskozáson a gazdaság szereplői megfogalmazták azokat a szakképzéssel kapcsolatos gondjaikat, igényeiket, amelyekre megoldást jelenthet a készülő közoktatási és felsőoktatási törvény.