Anna Sabatovát (1951), az egykori ismert ellenzéki aktivistát, a Charta 77 emberi jogi mozgalom szóvivőjét választotta pénteken Csehország új emberi jogi biztosává a képviselőház.

Anna Sabatovát hivatalosan a parlamenti felsőház, a szenátus jelölte erre a tisztségre, míg a másik jelöltet, Stanislav Kreceket Milos Zeman államfő és a szenátorok egy csoportja.

Az első körben, csütörtökön egyikük sem kapta meg a győzelemhez szükséges többséget, míg a pénteki második választási fordulóban Sabatová kapott nagyobb támogatottságot. Miután a kormánypártok számára mindkét, szociáldemokratákhoz közeli jelölt elfogadható volt, a képviselők szabadon szavazhattak. Sabatová elődje Pavel Varvarovsky decemberben családi okok miatt távozott az emberi jogi biztos székéből.

A cseh emberi jogi biztos mandátuma hat évre szól, s legfőbb feladata, hogy megvédje az állampolgárokat a hivatalok túlkapásaitól és önkényétől.

A hivatalt baloldali kezdeményezésre 2000-ben hozták létre Csehországban. Az egyre nagyobb tiszteletnek örvendő hivatal székhelye a dél-morvaországi Brünnben van, s mintegy félszáz embert, többségükben jogászokat foglalkoztat.

Az ombudsmannak vitás ügyekben joga van felvilágosítást kérni akár a miniszterektől is, de végrehajtó hatalommal nem rendelkezik, tehát senkinek semmiféle utasítást nem adhat. Az általa észlelt hiányosságokra felhívhatja a felettes szervek, illetve a parlament figyelmét és joga van ezeket az ügyeket nyilvánosságra hozni.

Míg az első években a hivatal mindössze néhány száz levelet kapott, ma már évente több ezren fordulnak hozzá. Az utóbbi években rendszeresen már több száz esetben sikerült kedvezően elintéznie bonyolultabbnak minősíthető vitás ügyeket az állami intézmények és az állampolgárok között.

Sabatová megválasztása után azt nyilatkozta, hogy a jövőben megpróbálja megerősíteni a hivatal jogköreit.