Egyre több fogyasztó és vállalkozás fordul a Budapesti Békéltető Testülethez; az idei első félévben 1819 ügy került a testülethez, 5,5 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

A testület ismerteti: tavaly összesen 3239 eljárást kezdeményeztek a testületnél, míg 2010-ben számuk még nem érte el a 2500-at.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján működő békéltető testületek elsődleges feladata a fogyasztók és a vállalkozások közötti viták megoldása.

Az első félévben a kereskedelemmel kapcsolatban 754 vitás ügy került a budapesti testülethez. A kereskedelmi ügyek jellemzően a fogyasztó és vállalkozás között megkötött szerződések hibás teljesítésével, a szavatossági-jótállási igények érvényesítésével, illetve a speciális értékesítési formákkal függenek össze.

Az egyéb szolgáltatások ügytípusból 782 érkezett. A leggyakoribbak a távközlési szolgáltatással kapcsolatos kérelmek, amelyek legtöbbje a díjfizetéssel, díjhátralékkal, díjcsomagváltással, díjemeléssel függ össze. Ide tartoznak a parkolási ügyek és a kuponos szolgáltatások is.

A közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatosan 128, a pénzügyekkel 63, az építőiparral 56, az utazási szerződésekkel kapcsolatban pedig 36 kérelem érkezett az első hat hónapban.

Az első félévi 1819 ügyből 1473-mat zárt már le a budapesti testület. Ezek közül 547 végződött egyezséggel, és 313 ajánlást hozott meg a testület. Az ajánlásokat a vállalkozások több mint 80 százaléka teljesítette, annak ellenére, hogy ez nem kötelező – derül ki a tájékoztatóból.