Az észt parlament csütörtökön két szavazatnyi többséggel elfogadta az azonos nemű párok együttéléséről szóló törvényt. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség beszámolója szerint a 101 fős törvényhozásban negyvenen támogatták az indítványt, 38-an ellene szavaztak, tízen pedig tartózkodtak.

A 2016 január elsejével hatályba lépő jogszabály szerint az azonos nemű párok hivatalosan bejegyeztethetik kapcsolatukat, rendezhetik vagyoni és hagyatéki ügyeiket. A kapcsolat bejegyzését közjegyző végzi.

Észtországban ezentúl az ilyen élettársi kötelékben élő homoszexuális partnerek egyike örökbe fogadhatja a másik fél gyermekét, a pároknak ugyanakkor nem lesz joguk arra, hogy más gyereket örökbe fogadjanak.

Előző nap a Pro Patria-Res-Publica (IRL) jobbközép politikai tömb azt javasolta, hogy rendezzenek népszavazást az azonos neműek együttéléséről, de indítványát elutasították. A négy parlamenti párt közül csütörtökön az IRL volt az egyetlen, amely egységesen a törvény ellen szavazott.

A TNS Emor nevű észt közvélemény-kutató társaság a múlt héten hozta nyilvánosságra felmérését arról, hogy a lakosság miként vélekedik az egynemű családokról. A család és a hagyományok védelme elnevezésű alapítvány megbízásából készített kutatás szerint az észtek 67 százaléka elutasítja azt, hogy az állam hivatalosan elismerje az egynemű családokat.

Vasárnap a tallinni törvényhozás épületénél nagyszabású tüntetést tartottak a homoszexuális párok együttéléséről szóló törvény elfogadása ellen. A demonstráción a résztvevők élesen bírálták a hatóságokat azért, mert nem figyelnek oda a lakosság többségének véleményére.