Elfogadta az Országgyűlés kedden a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, hogy ezentúl ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények.

A fideszes Selmeczi Gabriella és Bánki Erik kezdeményezte Btk.-szigorítást egyhangúlag, 164 igen szavazattal hagyta jóvá a Ház.

Így a Btk. ezentúl rögzíti, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni, ötévnyi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények büntethetősége nem évül el, ha a sértett a bűncselekmény elkövetésekor 18 évnél fiatalabb.

Selmeczi Gabriella korábban azt mondta, a Sipos-ügy – a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye – irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.

A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így “senki nem bújhat ki a felelősség alól” – fogalmazott a Fidesz képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.