Szükség van a bírósági végrehajtói rendszer reformjára – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten pénteken, azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta Szekér Juditot, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé kinevezett miniszteri biztost.

A miniszter kiemelte, hogy sok panasz érkezett a végrehajtásokkal kapcsolatban, a végrehajtást kérők és a végrehajtást elszenvedők egyaránt elégedetlenek, a rendszer nem úgy működik ahogy kellene.

Magyarországon 1994-ben liberalizálták a végrehajtói rendszert, azóta a magánszektorhoz tartozik, vállalkozói alapon működik – mondta a miniszter.

Trócsányi László elmondta: az államnak a közfeladatok ellátásánál, azon belül például végrehajtói rendszer kialakításánál széles körű mérlegelési joga van. Ennek a közfeladatnak az ellátása a nemzetközi példák szerint történhet az állami szférán belül és piaci alapon is.

Az államnak erőt kell mutatnia és bizonyos feladatokat kézbe kell venni – jegyezte meg a miniszter, aki azonban nem feltétlen híve a rendszer állami kézbe vételének. Mint mondta: nem szabad a rendszert annyira felforgatni, hogy az bizonytalanságot szüljön.

A hétfő óta tevékenykedő miniszteri biztos nem csak a kamara, hanem a végrehajtók felett is felügyeletet gyakorol. Az állam felel a végrehajtói rendszerért – szögezte le Trócsányi László, aki szerint a szükséges korrekciókat el kell végezni, hogy 2016-tól már egy megújult rendszer működjön és erősödjön az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom.


Szekér Judit miniszteri biztos

Szekér Judit a sajtótájékoztatón elmondta: széles jogköröket kapott, minden fontosabb kamarai döntéshez szükséges a hozzájárulása, de nem a kamara, helyett, hanem mellett fog tevékenykedni. Előbb felméri a kialakult helyzetet, ami egy három szintű átvilágítást jelent: vizsgálják a kamara gazdasági, jogi és informatikai helyzetét.

A gazdasági átvilágítás keretében fél évtizedre visszamenőleg vizsgálják, hogy megfelelően lettek felhasználva azok a források, melyek az adósok által befizetett végrehajtási költségátalányból származnak. A jogi átvilágítás során fél évtizedre visszamenőleg vizsgálják majd a szerződések jogszerűségét, célszerűségét. Az informatikai átvilágítás pedig elsősorban az igazságszolgáltatásban kiemelkedő színvonalú számítástechnikai rendszer auditját jelenti, többek között a rendszer intaktságát, biztonságosságát vizsgálják majd – ismertette Szekér Judit, aki az átvilágítás eredményéről jelentést tesz a miniszternek.

Magyarországon jelenleg nincs feltöltve az összesen 210 bírósági végrehajtói hely, csupán 194. Feltehetően szükség van szervezeti változtatásokra és a szabályozás felülvizsgálatára is, hiszen nem egyszer előfordul, hogy szabályos, ám mégis méltányos érdekeket sértő eljárások folynak. A végső cél, hogy ne csak szabályszerű, de etikus, méltányos legyen a végrehajtás és a végrehajtók is méltó résztvevői legyenek az igazságszolgáltatásnak – mondta a napokban kinevezett miniszteri biztos.