Izrael állam jogi képviselői elutasították egy volt ultraortodox zsidókból álló csoport kártérítési követelését, amelyet a csoport tagjai arra alapoznak, hogy iskoláikban nem tanították őket közismereti tantárgyakra – jelentette az izraeli katonai rádió.

Az ultraortodox vallásos életmódot elhagyó 52 izraeli egyebek között azt kifogásolja, hogy diákkorukban az állami iskolákban nem tanították őket a törvényben egyébként megkövetelt közismereti tantárgyakra, és ezért – például megfelelő matematikai ismeretek és angol nyelvtudás nélkül – nehézségeik vannak a munkaerőpiacon. Állami pénzügyi jóvátételt követeltek oktatásuk hiányosságaiért.

Az állam jogi képviselői elutasították a kártérítési igényt. Az állam első körben bírósági procedúra nélkül próbálja meg semmissé tenni igényüket, arra hivatkozva, hogy a beadványban szereplő ügyek jelentős része a törvény szerint már elavult. A jogi indoklásban ugyanakkor azt is közölték, hogy ha a bíróság mégis megítélné a jóvátételt, akkor azt peres úton áthárítják a szülőkre és az érintett oktatási intézményekre, ugyanis az állam álláspontja szerint ők viselik a jogi felelősséget a szóban forgó kérdésben.

Az állami indoklás szerint egyrészt a szülők szabadon választották gyermekeiknek a közismereti tudást nem adó intézményeket más, azokat is tanító iskolák helyett, másrészt az ultraortodox iskolák a felelősek azért, hogy az oktatási törvény követelményeit megszegve nem tanítják az adott tárgyakat.

A csoport már felelt is az állami válaszra: nem fogadják el a felelősség áthárítását, mert szerintük az állam felelősséggel tartozik törvényeinek végrehajtatásáért, és költségvetési támogatásban részesíti az érintett iskolákat, annak ellenére, hogy azok figyelmen kívül hagyják az oktatási törvényt.