Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója rendeletben betiltotta a megye területén az arcot eltakaró álarcok és védősisakok viselését köztéri és tömegrendezvényeken – adta hírül szerdán a megyei adminisztráció sajtószolgálata.

Rendeletében a kormányzó “javasolta” a megyei rendőrségnek, hogy az állampolgárok biztonságának védelme érdekében, kiegészítő intézkedésként, akadályozza meg a köztéri és tömegrendezvényeken az arcot eltakaró maszkot, védősisakot vagy az arcot álcázó más kelléket viselő személyek részvételét. Bűnmegelőző intézkedésként a rendőröknek azonosítaniuk kell az ilyen emberek kilétét, és ellenőrizniük kell, hogy nincs-e közük bűncselekmények elkövetéséhez – áll a rendeletben.

Moszkal hangsúlyozta, “nem normális helyzet, amikor egyes ukránok arcukat más ukránok elől elfedve jelennek meg tömegrendezvényeken, hazafias jelszavakkal takarózva”. Az igazi patrióták számára értelmetlen dolog az arcuk eltakarása, ilyet csak bűnözők és garázdák tesznek – fűzte hozzá.

Március 8-án Ungváron a Karpatszka Szics (KSZ) nevű kárpátaljai radikális szélsőjobboldali szervezet fekete símaszkot viselő tagjai szétverték a városközpontban a nők elleni erőszakot elítélő nőnapi akciót. A KSZ más ukrajnai megyékből érkezett nacionalista szervezetekkel közösen vasárnap Ungváron, míg a Szvoboda (Szabadság) ultranacionalista párt Karpatszka Szics Külön Század elnevezésű katonai alakulata Huszton tartott fáklyás felvonulást a Karpatszka Ukrajina kvázi állam kikiáltásának 79. évfordulója alkalmából. Mindkét menet résztvevői maszkot viseltek.

Ukrajnában az Euromajdannak nevezett 2013-2014-es eseményeket követően gombamód elszaporodó szélsőségesen nacionalista, szélsőjobboldali és neonáci szervezetek tagjai körében szokássá vált az arcot elfedő maszk vagy sál viselése tüntetéseken, tiltakozó megmozdulásokon és utcai akciók során.