Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Bszi. 133. § (1) bekezdés első fordulata alapján eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására 102.E/2019.(II.19.) számú határozattal kiírt pályázatot. A Fővárosi Törvényszék elnöki feladatait jelenleg Tóth Gyula elnökhelyettes látja el a Bszi. és a bíróság belső szabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint, így a törvényszék zavartalan működése biztosított.

A Fővárosi Törvényszék elnöki tisztségére kiírt pályázatra két pályamű érkezett. Az egyik pályázó – a törvényszék korábbi elnöke, Polgárné Vida Judit – pályázatát még a személyes meghallgatása előtt visszavonta, így a pályázat elbírálása során csak Vadász Viktor törvényszéki bíró pályázatát kellett értékelni.

Vadász Viktor pályázatát az OBH elnöke nem fogadta el. 

A pályázat és a személyes meghallgatás alaphangulatát is a „harc”, a Fővárosi Törvényszék és a pályázó elleni „támadás” és az ezzel szembeni „védekezés” víziója hatotta át.

A Fővárosi Törvényszéken összpontosul a legtöbb ügy, ehhez mérten itt áll rendelkezésre a legtöbb emberi és tárgyi erőforrás is, így mindenkori vezetőjének a feladata, hogy ezekkel az erőforrásokkal hatékonyan gazdálkodva igazgassa az ország legnagyobb törvényszékét. Ehhez pedig – a nyugtalanság és „harc” helyett – a nyugalom és a biztonság megteremtésére kell törekednie, mivel csak ez szolgálhatja a bírósági szervezet, a jogkereső állampolgárok és a bíróságokkal kapcsolatban álló hivatásrendek érdekeit.

A pályázat elbírálásáról szóló döntés részletes indokairól a véleményező szerv és a pályázó tájékoztatására is sor került.

A pályázó meghallgatásáról készült jegyzőkönyv ITT és a benyújtott pályamű ITT elolvasható.