A tagállamok kormányainak képviselői 2022. június 29-i határozatukkal az Európai Unió Törvényszékének bírájává nevezték ki a 2022. június 30-tól 2022. augusztus 31-ig terjedő időszakra Berke Barna helyére Tóth Tihamért.

Tóth Tihamér 1971-ben született Zalaegerszegen. 1994-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1994 és 1997 között a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában és Külügyminisztériumban dolgozott az EK-integráció gazdasági jogához kapcsolódó területeken. 1997-ben került a Gazdasági Versenyhivatalba, ahol a Nemzetközi Irodán, a Versenytanács tikárságán dolgozott, majd versenytanács-taggá nevezték ki. 2003-ban lett a Versenytanács elnöke.

2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, majd kutatási és nemzetközi dékán-helyettese. 2010-től 2013-ig kutatási és nemzetközi, 2013-tól 2014-ig oktatásügyi, majd 2015-től nemzetközi dékánhelyettes. 2018-ban egyetemi tanárnak nevezték ki, 2019-től a versenyjogi tanszék vezetője. A Réczicza White &Case Ügyvédi Iroda ügyédje.

Tóth Tihamér – Forrás: GVH

A kilencvenes évektől tanít, a Szegedi Tudományegyetemen, majd a PPKE-n. 2001-ben szerzett Phd címet a szegedi egyetemen. A Versenyjogi Kutatóközpont Tudományos Tanácsának vezetője, tagja a nemzetközi versenyjogi egyesület, az LIDC Tudományos Tanácsának. Számos szakcikk és könyv szerzője, társszerzője.

Tóth Tihamért 2022. július 6-án nevezték ki az Európai Unió Törvényszékének bírájává.

Felesége jogász. Négy gyermekük van, a legidősebb a jogi pályát választotta. Tóth Tihamér „különös ismertetőjele”, hogy lassan három évtizede naponta két órát vonatozik vidéki otthona és Budapest között. Ezen nem változtatna semmi pénzért, hiszen megfizethetetlen luxus, hogy napi két órát kizárólag csendes munkával és olvasással.

Egy korábbi interjúnk Tóth Tihamérral – ITT elolvasható.