Ahogyan a bölcs mondások is arra intenek minket, hogy ne halogassuk a teendőinket, a fogápolásban is létfontosságú a megelőzés. Itt hatványozottan igaz, hogy amit ma megtehetünk, azt valóban tegyük is meg, ugyanis a fogaink épsége múlhat ezen. (X)

Gondos fogápolás életünk minden szakaszában

Az ínyünk és fogaink éppúgy megérdemlik a törődést, mint testünk többi területe, az alapos szájápolási teendők mellett nem maradhat el a féléves kontroll sem, például a Budapest Dental állapotfelmérésének keretein belül.

Ideje leszámolnunk a tévhitekkel, mert igenis megőrizhetők a fogaink, nem számít a kor, egyedül az a fontos, hogy megadjuk a szükséges törődést, odafigyeljünk az intő jelekre és rendszeresen eljárjunk ellenőrzésre.

Az pedig, hogy egyesek szerencsésebbek és kevesebb erőfeszítéssel is sikerrel járnak, míg másoknak egy kicsit több figyelmet kell erre a területre fordítani, teljesen változó. Mindazoknak, akik erős rágóizmokkal, kemény csontozattal rendelkeznek, könnyebb a dolguk. Míg a vékony csontozatú, filigrán alkatúaknak egy kicsit nagyobb fókuszt kell helyezniük a szájüregük állapotára.

Természetesen a kulcs mégiscsak a gondos fogápolás, enélkül ugyanis bárki elveszítheti idő előtt a legbecsesebb kincseit, melyek a gyönyörű mosoly alapját adják.

Mit tehetünk a fogínysorvadás kialakulása ellen?

A fogágy pusztulása igen súlyos állapot, amely sajnos azzal jár együtt, hogy idővel kilazulnak a fogak. A biológiai tényezőkön ugyan nem tudunk változtatni, de ideális szájápolással, rendszeres fogkő-eltávolítással, megfelelő táplálkozással, mielőbbi kezeléssel aktívan tehetünk ellene.

Bármily meglepőnek is tűnik, a rágás szerepe is jelentős, gondoljunk csak bele abba, hogy ha egy izmunkat gyakrabban “használjuk”, megerősödik, hasonlóképpen, ha rendeltetésének megfelelően igénybe vesszük a rágáshoz szükséges izmokat, csontozatot, az pozitívan hat a fogágyra is. Amit pedig nem használunk, sorvadásnak indul.

Valójában teljesen más élmény, ha egy lágy bucit eszünk, mint amikor egy répát igyekszünk alaposan megrágni. Utóbbinál intenzívebb az igénybevétel, de ez egyben áldásos is a csontra, fogágyra nézve.

A táplálkozás mellett a légzés is rendkívül fontos az egészséges íny megőrzésében. Szájlégzés esetén a nyálkahártyák kiszáradnak, kevesebb oxigén jut be, ezzel csökken az immunrendszer aktivitása, így nagyobb eséllyel alakulhat ki fogínygyulladás.

A vérzés egy figyelmeztető jel

Az egészséges ínynek nem szabad véreznie, ha mégis ezt tapasztalnánk, mielőbb érdemes szakember segítségét kérni, ugyanis idővel egyre súlyosabbá válik az állapota. Az elhúzódó ínygyulladás a csontos fogágy pusztulásához vezethet, ne halogassuk a döntést!

A legtöbb, amit tehetünk, hogy rendszeresen eljárunk állapotfelmérésre, beiktatjuk a kötelező fogkő-eltávolítást, vagyis mindent megteszünk, hogy az ínygyulladást elkerüljük, s ha már bekövetkezett, orvosoljuk a problémát. Ezáltal lehetőségünk nyílik idős korunkra is megőrizni a fogainkat.