Amikor azon töprengünk, hogy miként tudnánk esztétikussá tenni az otthonunkat, általában a belső terekre koncentrálunk. Tény, hogy azokra is érdemes figyelmet szentelni, de nem szabad megfeledkezni a házunk külső megjelenéséről sem! (X)

E tekintetben is sokféle lehetőség áll rendelkezésünkre, melyek közül az egyik legegyszerűbb, mégis az egyik leglátványosabb megoldás a Bíborfesték Üzletházban kapható nemesvakolatok valamelyikének alkalmazása a homlokzaton.

Ebben az írásunkban egy kicsit részletesebben is beszélünk róla, de annyit már most elárulunk, hogy ezzel a technikával különleges textúrát adhatunk otthonunk külső falfelületeinek, és igény szerint akár egy szép színt is adhatunk nekik.

A homlokzat az első, amit látunk

A legtöbb időt természetesen a belső terekben töltjük, így egyáltalán nem meglepő, hogy a legtöbb felújítási, átalakítási, illetve dekorációs célú munkát ott végezzük el.

Ha azonban kicsit jobban is belegondolunk, hazaérve az első, ami a szemünk elé kerül, az a külső homlokzat. És ha kimegyünk az udvarra egy kicsit kertészkedni vagy tenni-venni, akkor is sokszor a látómezőnkbe kerül.

Arról nem is beszélve, hogy a látogatóink, szomszédaink és a házunk előtt közlekedő járókelők is látják, hogyan néz ki az otthonunk kívülről. Persze, nem feltétlenül számít a véleményük, de ha adunk erre is, akkor már csak ezért is érdemes több figyelmet szentelni a házunk külső látványának.

Adjunk neki különleges textúrát!

A megoldás sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád, ugyanis nem feltétlenül kell nagy átalakításokat véghezvinni ahhoz, hogy kicsit dekoratívabb megjelenést kapjon a homlokzat. 

Elég visszanyúlni egy meglehetősen régi, a népi építészetben előszeretettel alkalmazott, ám még a mai világban is divatos technikához, ami nem más, mint a nemesvakolat felhordása a külső falfelületekre.

A különlegessége, hogy egyedi – kapart vagy gördülőszemcsés – textúrát tudunk adni vele a felületnek. Az pedig már csak egyfajta plusz, hogy nemcsak esztétikusabbá teszi a homlokzatot, hanem védi is a környezeti hatásoktól. 

Lehet akár színes is

A nemesvakolatok nemcsak fehér színben készülnek, hanem más árnyalatokban is, például a bézs és a világosbarna tucatnyi, adott esetben narancssárgába hajló tónusában. Ez lehetőséget ad arra, hogy az egyéni ízlésünknek, illetve az olyan tényezőknek, mint mondjuk a tető, a lábazat vagy a kerti bútorok színének figyelembevételével válasszunk.

Miért ne lehetne szebb a homlokzat?

Azt, hogy szeretünk-e időt tölteni az otthonunkban, és a kinézete az ízlésünknek megfelelő-e nagyrészt a belső terek megjelenése határozza meg. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a külső falfelületek látványa is sokat nyom a latba.

Ha úgy érezzük, hogy e tekintetben van még mit javítanunk, akkor egy kiváló minőségű nemesvakolattal szép eredményt érhetünk el. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a Bíborfesték Üzletházban megvásárolni a terméket, majd a rajta szereplő utasításoknak megfelelően alkalmazni.