Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Belügyminisztérium által indított Apponyi Franciska Jövőműhely Program együttműködése keretében – jelentették be csütörtökön Budapesten.

Fülöp Attila, a belügyi tárca gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta:

a programot négy hónappal ezelőtt indították útjára annak érdekében, hogy segítsék a gyermekvédelmi szakellátásban felnőtt fiatalok életét, pályaválasztását és munkához juttassák őket.

Az elmúlt időszak képzéseinek, illetve az ORFK által biztosított mentorok segítségének köszönhetően elindították tíz fiatal életútját, vagyis kinyitották a gyermekvédelem kapuját – fogalmazott az államtitkár.

Közlése szerint a program folytatásaképpen további munkáltatókkal, havonta átlagban egy foglalkoztatóval kívánnak szerződést kötni; olyan foglalkoztatókkal, amelyek készek kinyitni a saját kapujukat a gyermekvédelemben felnőtt fiatalok előtt. Fülöp Attila példaként említette, hogy már sikerült együttműködési megállapodást kötni az OTP-vel és az OPUS GLOBAL-lal is.

Pozsgai Zsolt, az ORFK személyügyi helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőrség elsőként csatlakozott a programhoz.

Elmondta,

a rendőrség 50 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb munkáltatója, így számos lehetőséget tud kínálni a gyermekvédelemben felnőtt fiatalok számára: rendőrré is válhatnak, de fegyveres biztonsági őrök, határvadászok vagy közalkalmazotti státuszú munkavállalók is lehetnek.

A novemberben indult képzések nyomán hét fiatal a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál helyezkedhet el, további három a Csongrád-Csanád, a Hajdú-Bihar és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál kaphat állást – sorolta.

“Reményeik szerint a fiatalok gyökeret eresztenek a rendőri szervezeteknél” – mondta a vezérőrnagy.

A sajtótájékoztató végén emléklapot vehettek át a programban részt vevő fiatalok.