Kizárólag a magán- és családi élethez való jogból nem következik idegen állampolgárok számára automatikusan alanyi jog arra, hogy Magyarország területén éljenek és családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedélyt kapjanak – szögezi le az Alkotmánybíróság III/2489/2025. számú, bírói kezdeményezést elutasító határozatában.
Az Alkotmánybíróság elutasította a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (Btátv.) 71. § (8) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint a jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezést.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a felperes afgán állampolgárságú nő az alperes Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) határozatát támadta, amely a családi együttélés biztosításának céljából benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelmét elutasította.
A felperes 2024-ben Teheránban házasságot kötött egy afgán állampolgárral, akit a magyar hatóságok 2001-ben, kiskorúként menekültként ismertek el. A házasságkötést követően a felperes családi együttélés biztosításának céljából Magyarország teheráni külképviseletén tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be. A Btátv. 71. § (8) bekezdésére való hivatkozással a kérelmet az alperes elutasította.
Az alperes másodfokon hozott döntésében helybenhagyta az elsőfokú határozatot, és indokolásában kifejtette, hogy a menekültként elismert férj 2001-ben érkezett Magyarországra, a házasságkötés viszont csak 2024-ben történt, ezért a felperes a jogszabály alapján nem kaphat családi együttélés biztosításának céljából tartózkodási engedélyt. A hatóság szerint a támadott rendelkezéssel
a jogalkotó célja az volt, hogy csak azok a házastársak élhessenek e jogcímmel, akik már a menekült Magyarországra való beutazása előtt is családi kapcsolatban álltak vele.
A felperes keresetében a döntés megsemmisítését kérte, mert álláspontja szerint az eljáró hatóságok tévesen értelmezték a Btátv. 71. § (8) bekezdésében a „beutazás” fogalmát, mivel az alatt nem feltétlenül a menekült első beutazása értendő. Az indítványozó a bírói kezdeményezésben a Btátv. 71. § (8) bekezdése alaptörvény-ellenességét állította, az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése, II. cikk, valamint a VI. cikk (1) bekezdése megsértése miatt.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy
maga a Genfi Egyezmény értelmezi úgy a tiszteletben tartandó házassághoz fűződő jogot, mint amely már a menekült korábban fennálló házassága volt.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a menekült házastársára vonatkozó támadott szabály előre megismerhető, évtizedek óta változatlan; ebből következően különösen előrelátható volt az érintettek számára.
Az Alaptörvény VI. cikke és XIV. cikke együttes értelmezése alapján
kizárólag a magán- és családi élethez való jogból nem következik idegen állampolgárok számára automatikusan alanyi jog arra, hogy Magyarország területén éljenek és családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedélyt kapjanak. A tartós tartózkodásuk engedélyezésére csak az Alaptörvény és a hatályos magyar jogszabályok alapján, az ott meghatározott feltételekkel és eljárásban kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ügyben a magán- és családi élethez való jog sérelme nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést elutasította.
Az ügy előadó alkotmánybírója Varga Réka alkotmánybíró volt.