Több országban végzett munka esetén a felek jogválasztása hiányában a munkaviszonyra alkalmazandó jogként – valamennyi körülmény mérlegelése alapján – azon munkavégzési hely jogát kell figyelembe venni, amely a munkavállaló rendszerinti munkavégzési helyévé vált – szögezi le C-485/24. számú Locatrans ügyben hozott ítéletében az Európai Unió Bírósága. De változik-e az irányadó jog abban az esetben, ha a rendszerinti munkavégzési hely a munkaviszony fennállása alatt megváltozik? – Az EuB pontosítja az alkalmazandó jog meghatározásának elveit!
2002-ben a Locatrans, egy luxemburgi székhelyű szállítási vállalat gépjárművezetőként alkalmazott egy francia állampolgárt. A munkaszerződésben az szerepel, hogy arra a luxemburgi jog alkalmazandó. E szerződés pontosítja, hogy a gépjárművezetőnek több európai országban, köztük Franciaországban kell árut fuvaroznia. A gépjárművezető tevékenysége fokozatosan Franciaországba helyeződött át, amit a munkáltató 2014-ben elismert, a francia szociális biztonsági rendszerbe való beléptetés kötelezettségére hivatkozva. Ugyanebben az évben a Locatrans megszűntette a munkaviszonyt, miután a gépjárművezető elutasította munkaidejének csökkentését.
A gépjárművezető kérelmeivel a conseil de prud’hommes de Dijonhoz (dijoni munkaügyi bíróság, Franciaország) fordult, amely azokat a luxemburgi munkajog alapján megvizsgálta, majd elutasította. Azonban a cour d’appel de Dijon (dijoni fellebbviteli bíróság, Franciaország) hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, kimondva, hogy a Római Egyezmény (a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-én Rómában aláírásra megnyitott egyezmény 6. cikke) szerint a francia jogot kell alkalmazni, mivel a rendszerinti munkavégzési hely Franciaországban található. A Locatrans felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A francia Cour de cassation (semmítőszék) ekkor az Európai Unió Bíróságához fordult azzal a kérdéssel, hogy a felek jogválasztása hiányában melyik jogot kell alkalmazni, amikor a munkavállalónak, azt követően, hogy munkáját bizonyos ideig egy meghatározott helyen végezte, tevékenységét eltérő helyen kell végeznie, annak érdekében, hogy az a munkavállaló új rendszerinti munkavégzési helyévé váljon.
A Bíróság azt a választ adja, hogy
a felek jogválasztása hiányában a munkaviszonyra alkalmazandó jogként – valamennyi körülmény mérlegelése alapján – azon munkavégzési hely jogát kell figyelembe venni, amely a munkavállaló rendszerinti munkavégzési helyévé vált.
A Római Egyezmény korlátozza a felek jogválasztási szabadságát annyiban, hogy
a jogválasztás nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják az azon jog kötelezően alkalmazandó szabályai által biztosított védelemtől, amely jogválasztás hiányában alkalmazandó lenne.
Ebben az esetben az egyezmény szerint elsősorban annak az államnak a jogát kell alkalmazni, ahol a munkavállaló rendszerint a munkáját végzi, ennek hiányában pedig azon telephely szerinti ország jogát, ahol a munkavállalót alkalmazták. Mindazonáltal e két irányadó elv nem alkalmazható, amennyiben a körülmények összessége arra utal, hogy a munkaszerződés egy másik országgal szorosabb kapcsolatban áll, amely esetben a szerződésre e másik ország joga az irányadó.
A Bíróság szerint
a rendszerinti munkavégzés kritériuma nem teszi lehetővé egyetlen ország azonosítását, amennyiben a munkaviszony fennállása során a rendszerinti munkavégzés helye egyik országból egy másikba került át. Ebben az esetben az alkalmazandó jog azon telephely államának a joga, ahol a munkavállalót alkalmazták.
A jelen ügyben ez Bettembourgban (Luxemburg) található.
A Cour de cassationnak azonban meg kell vizsgálnia, hogy a körülmények összességéből az következik-e, hogy a szóban forgó munkaszerződés szorosabban kapcsolódik Franciaországhoz.
E vizsgálat keretében figyelembe kell venni a munkaviszonyt jellemző valamennyi körülményt, mint például a gépjárművezető utolsó rendszerinti munkavégzési helyét és a francia szociális biztonsági rendszerben fennálló biztosítási kötelezettséget.