A szabályozás megismerhetősége önmagában nem pótolja azt a garanciát, hogy a terhelt ténylegesen tisztában is legyen a fellebbezéssel járó kockázatokkal – szögezi le az Alkotmánybíróság III/00146/2025. számú jogalkotói mulasztást megállapító határozatában.
Az indítványozó bíró – az Abtv. 25. §-a alapján, az eljárás felfüggesztése mellett – a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 595. § (4) bekezdés alaptörvény-ellenességének megállapítását és a Kúria Bfv.II.1.261/2024. számú ügyében való alkalmazásának kizárását indítványozta.
A súlyosítási tilalom kizárja az elsőfokon kiszabott büntetési nem hosszabb tartamban vagy nagyobb mértékben való megállapítását – a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában.
A különböző büntetési nemek egymással való felválthatósága kapcsán a Be. 595 § (4) bekezdése húzza meg a határokat. Felsorolja azokat a büntetéseket, amiket súlyosítási tilalom folytán nem szabhat ki a másodfokú bíróság a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában.
Az ügyben az elsőfokú bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében, és büntetésként pénzbüntetést és vagyonelkobzás rendelt el. Az ítélet ellen a terhelt fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletet megváltoztatta: a pénzbüntetést mellőzte, és a terheltet elzárásra ítélte, emellett mellőzte a vagyonelkobzás elrendelését is. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt eljárási szabálysértés miatt, a súlyosítási tilalom megsértésére (Be. 649. § (2) bekezdés e) pontjára) hivatkozva.
A Kúria álláspontja szerint a Be. 595. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenesen korlátozza a súlyosítási tilalom érvényesülésének körét azzal, hogy nem zárja ki teljeskörűen azt, hogy a terhelt terhére bejelentett fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság a személyi szabadságot nem (vagy nem teljeskörűen) elvonó joghátrányt elzárásra, azaz a személyi szabadság teljes elvonását jelentő büntetési nemre váltson. Ez sérti a személyi szabadsághoz való jogot (Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdés) és a tisztességes eljáráshoz való jogot (Alaptörvény XXVIII. cikk). .
Az Alkotmánybíróság 2026. március 10-én meghozott döntése szerint
a súlyosítási tilalom hatályos szabályozása önmagában nem sérti az Alaptörvényt, azonban mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a bíróságok jelenleg nem kötelesek kifejezetten figyelmeztetni a terheltet a fellebbezéssel járó esetleges hátrányos következményekre.
Ezzel egyidejűleg a testület elutasította a Kúria tanácsának a súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványát.
Az Alkotmánybíróság vizsgálata során részletesen elemezte a súlyosítási tilalom intézményének történetét és a perorvoslati rendszer dogmatikai összefüggéseit. Következetes gyakorlatát megerősítve rögzítette:
a tisztességes eljárás követelménye, hogy a terheltet ne érje meglepetés a bírói mérlegelési jogkör gyakorlása során.
A testület megítélése szerint a támadott rendelkezés e követelménynek megfelel, mivel a szabályozás előrelátható és kiszámítható, a bíróság döntési mozgástere a törvényből megismerhető. Ugyanakkor a határozat rámutatott:
a szabályozás megismerhetősége önmagában nem pótolja azt a garanciát, hogy a terhelt ténylegesen tisztában is legyen a fellebbezéssel járó kockázatokkal.
Mivel a Be. jelenleg nem rendelkezik a terhelt e tekintetben történő kifejezett tájékoztatásának kötelezettségéről,
az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy a mulasztást 2026. december 31-ig pótolja.
Az ügy előadója Márki Zoltán alkotmánybíró. A határozatot Hörcherné Marosi Ildikó, Szabó Marcel és Varga Réka alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint Czine Ágnes és Horváth Attila alkotmánybírók különvéleményével fogadta el a testület.