Közjogilag nincs végiggondolva Medgyessy Péter miniszterelnök javaslata azzal kapcsolatban, hogy népszavazást kezdeményezne az országértékelő beszédében elhangzottakkal összefüggésben – mondta Kolláth György alkotmányjogász vasárnap az MTI-nek.

Medgyessy Péter népszavazás kezdeményezését sem tartja kizártnak abban az esetben, ha a pártok “elsumákolják” azon felvetéseit, amelyekről országértékelő beszédében szólt a parlamentben.

Kolláth György kijelentette: “az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően népszavazással fölülírni az alkotmányt nem lehet”. “A javaslat nyilvánvalóan politikai elgondolás volt, jogi javaslatként ezek nem átvihetők” – jegyezte meg az alkotmányjogász. Elmondta: az államfő megválasztását az alkotmány szabályozza, ezt egy népszavazás nem írhatja felül. A parlament működésének változtatásával kapcsolatban úgy fogalmazott, ahhoz a módosításhoz, hogy például egy- vagy kétkamarás legyen az országgyűlés, szintén alkotmánymódosításra lenne szükség.

Kolláth György közölte: ahhoz azonban, hogy megváltoztassák a parlament létszámát elég az országgyűlés kétharmados választójogi döntése is. “Meggyőződésem szerint, abból a szempontból, hogy ügydöntő vagy véleménynyilvánító volna a népszavazás, ez közömbös” – tette hozzá az alkotmányjogász.