Az Európai Uniót népszerűsítő, ezzel kapcsolatos információkat közlő televíziós és rádiós programokat finanszíroz az EU. Egy-egy ilyen műsor költségvetésének mintegy felét hajlandó fedezni az Európai Bizottság.

A támogatást – amely rádiós programok esetén nem haladja meg a 75 ezer, tévéműsorok esetén a 300 ezer eurót – három kritérium alapján ítélik oda: eredetiség, kreativitás és nézettségi arány. A műsoroknak a bővítésről, az EU jövőjéről kell szólniuk, illetőleg a közösséggel kapcsolatos általános információkkal kell szolgálniuk.

A bizottság szempontokat is meghatároz: a bővítéssel kapcsolatban azt kéri, hogy a műsorok tudatosítsák az állampolgárokban a tagországok és a csatlakozó országok közötti történelmi, kulturális és emberi kapcsolatokat. Az általános információk kapcsán a műsoroknak meg kell magyarázniuk, miért van az, hogy bizonyos problémákat – mint például a védelmi ügyeket, az élelmiszerbiztonsági kérdéseket – a tagországok képtelenek egymagukban megoldani. Elvárás az is, hogy a szerkesztők hangsúlyozzák az európai “nagypolitika” és a polgárok mindennapjai közötti szoros összefüggést.

Franciaországban a France 3 adó “Európa bajnokai”, valamint a Francia Rádió “Minden európai” című műsorok részesülnek bizottsági támogatásban -tájékoztat a Le Monde. A francia napilap idézi az Európai Bizottságot: “Az audiovizuális média az EU információs és kommunikációs stratégiájának legjelentősebb eszközévé vált.”