A világ legszigorúbb kibertörvényének próbája Romániában

2004.03.24. Prím

Iasiban bíróság előtt áll egy 24 éves román fiatalember vírusírásért. A "világ legszigorúbbjának" mondott törvény alapján 3-15 évet kaphat.

Az új törvény azért ilyen kemény, mert Románia, bevallottan, minden áron meg akarja őrizni növekvő hírnevét, mint a nyugati szoftverfejlesztő cégeknek otthont adni képes ország. A vírusírás büntetési tétele kétszerese a nemi erőszakért kiszabhatónak.

A vádirat szerint Dan Dumitru Ciobanu készítette a Blaster.F vírust. A Blaster.F egy lágy változata a pusztító igazinak, amelynek a szerzője azóta sem került rendőrkézre, szemben Ciobanuval, akit olyan hamar lokalizáltak, hogy vírusa csak mintegy 1000 számítógépet fertőzhetett meg. Ciobanu nem is tagadja, hogy egyszerűen itt-ott átírta az eredetit.

A Ciobanu eset kapcsán újra fellángolt a vita, hogy mi legyen az arányos büntetése azoknak a technikamániás fiataloknak, akik leginkább magamutogatásból tévednek erre az útra. Ciobanu ügyvédje szerint "egy játékból bűncselekményt csináltak", és a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hozzátette, hogy a tárgyalást április 6-ára elnapolták.