Szentgyörgyvölgyi szerint megtévesztették a bíróságot

2001.05.18. MTI

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető szerint megtévesztették a bíróságot, így képtelen jogi helyzet alakult ki - mondta a politikus pénteki sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a Fővárosi Bíróság csütörtökön megsemmisített több, a parlamenti képviselőcsoport által hozott határozatot.

A frakcióvezető jelezte: mielőtt véleményt lehetne nyilvánítani az ügyben, számos kérdés vetődik fel. A politikus érthetetlennek tartja, hogy ha a felperes és az alperes nem ellenérdekű fél, hogyan hozhat mégis döntést a bíróság.

  • Nekem kellett volna alperesnek lennem ahhoz, hogy a frakciót érintse a döntés, hiszen az alperes mindig az, akit megtámadnak - mondta.

Szentgyörgyvölgyi Péter bejelentette: azon túl, hogy panaszt tesz az eljárás miatt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál, fontolóra veszi, hogy az ügyben eljáró ügyvéd ellen etikai vizsgálatot kezdeményezzen a kamaránál.

A frakcióvezető leszögezte: az Országgyűlés szerveként a képviselőcsoport határozatai bíróság előtt nem támadhatóak meg.

  • A frakciót a döntés alapján nem lehet kötelezni semmire, hiszen nem is szerepel a perben - vélekedett.