Az eljáró tanács azt a véleményt alakította ki, hogy a műsorszolgáltató megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 3. paragrafusának (2) bekezdésében foglaltakat.

Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának eljáró tanácsa állampolgári panasz nyomán megvizsgálta a Sláger Rádió “Bumeráng” című 2001. április 25-én sugárzott adását. Az eljáró tanács azt a véleményt alakította ki, hogy a műsorszolgáltató megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 3. paragrafusának (2) bekezdésében foglaltakat. Eszerint: “A műsorszolgáltató…tevékenysége…nem lehet alkalmas személyek…elleni gyűlölet keltésére”. A bepanaszolt műsor “rekonstruálta” az RTL Klub által sugárzott Frei-féle “bérgyilkos-interjút”, ám azon lényegesen túlment azzal, hogy egyúttal a miniszterelnök meggyilkolásának politikai indoka is elhangzott. Az “interjúalany” ugyanis arra a kérdésre, hogy miért vállalná a kormányfő lelövését, az összeg megnevezésén túl ezt válaszolta: “elég rosszat csinált már az országnak, rá kellene lépni a tyúkszemére”. A műsorszolgáltató ezek után a következőképpen értékelte a telefonáló szavait. “Nagyon szépen köszönjük, Zoli, isteni voltál”. Az eljáró tanács véleménye szerint az elhangzottak alkalmasak lehettek a kormányfő személye elleni gyűlöletkeltésre.