Benyújtotta fellebbezését kedden a Fővárosi Bíróságra (FB) Lányi Zsolt kisgazda politikus, független országgyűlési képviselő a bíróság azon végzése ellen, amely megtagadta bejegyzését az FKGP elnöki posztjára – tájékoztatta Albert Viktor, az FB sajtótitkára az MTI-t.

Elmondta: a kisgazda politikus fellebbezésében kéri a Legfelsőbb Bíróságot, hogy soron kívül változtassa meg a Fővárosi Bíróság döntését, és kéri az eredeti kérelem szerinti képviselő-változás bejegyzésének elrendelését.

A sajtótitkár kifejtette: Lányi Zsolt azzal indokolja kérésének soronkívüliségét, hogy a közvélemény számára nagy érdeklődéssel várt kérdésről, valamint az FKGP jövőjét jelentősen meghatározó és befolyásoló jogi döntésről van szó. Hozzátette: Lányi Zsolt fellebbezését továbbítják a Legfelsőbb Bíróságra.

A Fővárosi Bíróság múlt csütörtökön utasította el Lányi Zsolt arra vonatkozó kérelmét, hogy a Független Kisgazdapárt Reform Polgári Platform május 5-i budapesti országos nagygyűlésén született döntésnek megfelelően őt jegyezzék be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnökének.

A bíróság az elutasító végzést azzal indokolta, hogy a pártalkotmány szerint a pártelnök leváltására és az új elnök megválasztására az FKGP elnöke által összehívott nagyválasztmánynak van hatásköre, a budapesti rendezvény pedig a jelenleg érvényes és hatályos pártalkotmány szerint nem tekinthető olyan gyűlésnek, amely érvényes határozattal új elnököt választhatott volna.