Féléven belül második alkalommal ellenőrizték a fogyasztóvédők, hogy a kereskedők betartják-e a dohánytermékek és alkoholos italok reklámozásának és értékesítésének korlátozását. A vizsgált 550-ből 198 helyen voltak szabálytalanságok, a kirótt bírság összege meghaladja a 17 millió forintot.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) a dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok reklámozására és értékesítésére vonatkozóan legutóbb 2003. novemberében folytatott kiemelt vizsgálatot. Akkor 631 kiszolgálást ellenőriztek, és 359-szer tapasztalták azt, hogy a fiatalkorút az életkor ellenőrzése nélkül kiszolgálták dohányáruval vagy alkoholtartalmú itallal – közölte az FVF. A mostani ellenőrzést a fogyasztóvédelmi szakemberek április végétől május végéig folytatták le Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Veszprém megyében, valamint a fővárosban. A fogyasztóvédők ezúttal 265 kiskereskedelmi egységet, illetőleg 285 vendéglátóüzletet ellenőriztek.

Az ellenőrzések alapján 92 kiskereskedelmi és 106 vendéglátó egységben állapítottak meg valamilyen szabálytalanságot. Ez azt jelenti, hogy a kiskereskedőknek és a vendéglátósoknak is több mint egyharmada követett el valamilyen szabálytalanságot. A vizsgálat kiemelt és elsődleges szempontja annak ellenőrzése volt, hogy alkohollal és dohánytermékkel kiszolgálják a 18. életévüket még be nem töltött fiatalokat (előbbit egy kormányrendelet, utóbbit törvény tiltja). A kiszolgálás ellenőrzése 69 esetben állapította meg, hogy a fiatalkorút – életkorának ellenőrzése nélkül – kiszolgálták dohányáruval vagy alkoholtartalmú itallal.

A jogellenes kiszolgálások közül 27 esetben dohányáruval, 25 esetben alkoholtartalmú itallal, 17 esetben pedig dohányáruval és szeszesitallal is kiszolgálták a 18 éven aluli személyeket – közölte az FVF. A vizsgálat arányaiban közelítőleg azt a tavalyi évi ellenőrzés szerinti eredményt mutatja, hogy a szabálytalan kiszolgálás a dohánytermék esetében továbbra is magasabb számban fordul elő, mint az alkoholtartalmú italok kapcsán. A fogyasztóvédők a szórakozó- és vendéglátóhelyeken azt is vizsgálták, hogy megtalálhatók-e dohányzással kapcsolatos úgynevezett kötelező jelzések (vagyis feltüntették-e a dohányzó- és nemdohányzó-részlegeket). A 285 vendéglátóüzlet közül 11-ben nem tüntették fel a dohányzás korlátozását, vagy azt korlátozás nélkül megengedték.

Az 550 üzletből 40-ben nem volt kihelyezve a dohányzás egészségkárosító hatására utaló figyelmeztető szöveg. Ezen túl három esetben a figyelmeztetés szövege pontosításra szorult, ugyanis az nem a törvényben előírt szöveget tartalmazta. A dohányreklám tiltásával kapcsolatos szabályokat 216 üzletben sértették meg (tavaly ez a szám még csak 118 volt), emellett 43 tiltott dohányreklámot észleltek a fogyasztóvédők. A jogsértő dohányreklámok legnagyobbrészt cégtáblákon és világító, kétoldalú reklámtáblákon, az üzletek bejáratánál elhelyezett hamuzókon, illetőleg kirakatmatricákon voltak megtalálhatóak. Alkoholt mindössze 26 helyen reklámoztak jogszabályellenesen, ezek a reklámok nagyobbrészt a vendéglátóhelyeken fordultak elő.

A felügyelőségek a dohánytermékek és szeszes italok védett korúak részére történő kiszolgálása, a dohányzóhelyiségek jelzéseinek hiánya, illetőleg az egészségvédelmi figyelmeztetés hiányossága és pontatlansága miatt 95 esetben összesen 7 665 000 forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki. Alkoholok jogsértő kiszolgálása miatt további 42 esetben alkalmaztak szabálysértési bírság szankciót a fogyasztóvédőkkel együtt ellenőrző egyéb hatóságok, ezeknek a bírságoknak az összértéke 1 070 000 forint volt. A dohánytermékek és az alkoholtartalmú italok jogsértő reklámjai miatt az elsőfokú hatóságok 59 esetben alkalmaztak reklámfelügyeleti bírságot 8 375 000 forintnyi összértékben. Az ellenőrzés összesen tehát 17 110 000 forintnyi bírságot eredményezett. A szankciók egyaránt érintik a dohányáruk, illetőleg alkoholtartalmú italok gyártóit, vagyis a reklámozókat, valamint a reklámok közzétételében közreműködő üzletek üzemeltetőit is.