Letartóztattak egy brit férfit a Cisco szoftverkód ellopása miatt

2004.09.21. Prím

A Cisco IOS szoftver forráskódjának ellopása és nyilvánosságra hozatala ügyében nyomozó hatóságok bejelentették, hogy az eset kapcsán szeptember elején letartóztattak egy brit fiatalembert.

A húszéves férfit még szeptember 3-án, az említett számítógépes bűncselekmény elkövetésének gyanújával fogták el, miután a brit rendőrség razziákat tartott Manchesterben és Derbyshire-ben. A gyanúsítottat, aki ellen egyelőre még nem emeltek vádat, óvadék ellenében szabadlábra bocsátották, novemberben azonban meg kell majd jelennie a bíróság előtt. A nyomozás során számítógépeket is lefoglaltak, amelyeket a törvényszéki szakértők jelenleg is vizsgálnak.

Májusban valaki mintegy 800 MB-nyi kódot küldött el egy orosz weboldalra a Cisco hálózati routereinél használatos Internetwork Operating System ("Hálózatközi Operációs Rendszer"/IOS) szoftver forráskódjából, ennek egy részét pedig később chatelő csatornákon keresztül is közzétették. A Cisco szinte összes router eszközéhez használt Internetwork szoftver alapkódjai legalább olyan fontosak a cég számára, mint a Microsoftnak a Windows forráskódjai, így érthetően azonnal lépéseket tettek annak érdekében, hogy az ellopott információt minél előbb eltávolítsák az orosz oldalról, ami hamarosan meg is történt.

Az eset nyilvánosságra kerülése után az FBI szinte rögtön nyomozást indított az ügyben, amelynek a mostani letartóztatás a Cisco illetékese szerint csupán egy eleme. Mint elmondta, cégük folyamatosan együttműködik a nyomozó hatóságokkal az eset felderítése érdekében.

  • kapcsolódó anyagok
SZOFTVER