Belső reformra is várnak a bíróságok

2005.01.24. MTI

A költségvetési fejlesztések mellett belső intézkedésekre is szükség van a hatékonyabb és szakszerűbb bíráskodás megteremtéséhez - közölte a főbíró.

Lomnici Zoltán kifejtette: a felsőbb bíróságok mellett a megyei és a helyi bíróságokon is szükséges az ítélkezés feltételeinek javítása, itt van folyamatban ugyanis a mintegy másfélezer öt éven túli ügy zöme. Minőségi javulásról csak akkor lehet beszélni, ha az ügyfelekkel való bánásmód megfelelő - mondta. Fokozottabb gondot kell fordítani a bírói alkalmasság kérdésére, hiszen ma már van elég jelentkező, megfelelő az utánpótlás - tette hozzá.

Soronkívüliség Strasbourg-érett ügyeknek

December végén valamivel több mint ezerötszáz olyan elhúzódó ügy volt a bíróságokon, amelyek miatt az emberjogi bíróság potenciálisan elmarasztalhatná a magyar államot - tájékoztatott Lomnici Zoltán, a Legfelsõbb Bíróság és az OIT elnöke.

Lomnici - aki az Emberi Jogok Európai Bírósága elnökének meghívására Strasbourgban járt - elmondta: a nemzetközi fórum csak az öt évnél hosszabb ideig tartó eljárások miatt beterjesztett panaszokat vizsgálja. Az elmarasztalás feltétele, hogy a bíróság felelősségét meg lehessen állapítani.

Bővebben:
http://www.nol.hu/cikk/349339/

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG