Az EP jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága elvetette a vállalati könyveléseket ellenőrző különleges felügyelőbizottságok felállítására vonatkozó vitatott törvényjavaslatot.

A bizottság elfogadta Lambert Doorn holland képviselő javaslatait, melyek sokkal rugalmasabb megközelítést szorgalmaznak az ügyben, lehetővé téve a tagországoknak, hogy saját szabályozási megoldásukkal összhangban álló jogszabályokat alkossanak.

Az új felügyeleti direktíva javaslatában megfogalmazott szigorúbb követelmények bevezetése a Parmalat-ügyhöz hasonló vállalati botrányokra történő válaszlépésül szolgált volna, mivel közösségi szabályozás alá vonta volna a vállalatvezetés jogi irányelveit. A javaslat minden bejegyzett cég számára kötelezővé tette volna egy különleges jogosítványokkal és kötelezettségekkel rendelkező felügyelőbizottság felállítását a cégek pénzügyi helyzetének ellenőrzése céljából.

Az utóbbi hónapokban azonban egyre erősödtek a gazdasági csoportok (ld. korábban: a Brit Iparegyesület tiltakozása) által megfogalmazott kételyek, melyek szerint az új irányelv oktalanul szigorú követelményeket támasztana, és szükségtelenül megnövelné a bürokráciát. A brit Igazgatók Társasága pedig arra figyelmeztetett, hogy ez a lépés magasan képzett embereket riasztana el a felügyelőbizottságokban való részvételtől.

Előzmények:
A Brit Iparszövetség torkig van a tervezett EU-reformokkal