Szabadi Béla független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a mentelmi bizottság 10 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett – közölte Isépy Tamás, a testület fideszes elnöke újságírókkal a bizottsági ülés után szerdán Budapesten.

Hangsúlyozta: a képviselők nem állnak törvényen felül, ugyanakkor a mentelmi jog felfüggesztése nem azonos a bűnösség kimondásával.

Isépy Tamás beszámolt arról, hogy Szabadi Béla az ülésen teljes egészében vitatta a legfőbb ügyész átiratának pontjait, és tagadta azt is, hogy elkövette volna a hűtlen kezelés bűntettét, annak minősített eseteit, illetve a jelentős kárt okozó csalást.

Szabadi Béla miután elhagyta a mentelmi bizottság ülését azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy szerinte politikai nyomásra született meg a mentelmi jogának felfüggesztését javasló szakbizottsági döntés.

  • Akik azt mondták, hogy nincs módjuk vizsgálni a legfőbb ügyész átiratában foglaltakat, azok ezt lesütött szemmel mondták – indokolta kijelentését a politikus.

    Szabadi Béla megismételte korábbi kijelentését, amely szerint egyik bűncselekményt sem követte el azok közül, amelyekkel vádolják. – A tulajdonosi jogokat gyakoroltam, nem voltam vagyonkezelő. A hűtlen kezelést és a csalást csak a vagyonkezelő követheti el – fűzte hozzá. Úgy fogalmazott: ez olyan, mintha azt mondanák, hogy “repülni láttak engem a Fehér Ház felett”.

Újságírói kérdésre reagálva jelezte: nem tud Torgyán József volt agrárminiszterre nézve terhelő adatot és nem hiszi, hogy később ez a helyzet változna. Leszögezte: ha ő lenne a jóisten, akkor sem lett volna képes minden ügyet figyelemmel kísérni, és az apparátus, amely előkészítette a döntéseket, azóta “eltűnt valahová”.

Szabadi Béla véleménye szerint abban hibázott, hogy túl sok feladatot vállalt magára, és ha ennek egy részét elhárította volna, akkor – mint mondta – most nyugodt élete lenne, és senki nem fenyegetné.

Arra a kérdésre, hogy kötne-e vádalkut, azt felelte: idáig nem jutott el senkivel és nem is hiszi, hogy vádalkut kellene kötnie.