Elhalasztásra került a közbeszédben ellentmondásos reakciókat kiváltó legfelső szintű tartomány bevezetése. Mohamed Sharil Tarmizi, az ICANN egyik első embere írásban reagált a politika és a közvélemény élénk tiltakozására, amely az internet vöröslámpás negyedét létrehozó domain-név megszületésének hírére bontakozott ki

„Véleményem szerint az ICANN Igazgatótanácsának még időt kellene adnia további, kormányzati és közérdeket védő álláspont kiformálódásának, mielőtt az .xxx tartománynév tekintetében végső döntés születhetne” – írta Tarmizi a vezető testülethez intézett levelében.

A .xxx TLD (Top Level Domain, legfelső szintű tartomány) bevezetése komoly sajtóvisszhangot kiváltva még júniusban kapott szabad jelzést és úgy volt, hogy e hét keddjén kerül végleges elfogadásra. Azóta azonban számos ország kormányzata fejezte ki aggályait az ICANN illetékes szervénél a „szalonképtelen” ügy miatt.

Tarmizi meglehetősen diplomatikusan fogalmazott amikor azt írta, hogy levelében vonakodik szó szerint hivatkozni az érintett TLD-re, mert a gyakorlati tapasztalatok szerint néhány levélszűrő program semmi olyan információt nem enged át, amelyben fenti tartománynévvel kapcsolatos három betű szerepel.

A .xxx létrehozásával tehát az ICANN olyan szellemet engedett ki a palackból, amelynek neve még létrehozójának szájából sem hangozhat el mert félő, hogy mondandója sosem jut el a címzetthez.

Az xxx tartománynév bevezetésének persze az lenne az egyik fő célja, hogy ez szolgáljon olyan szőnyegként, amely alá minden odavaló szemét besöpörhető. Mindez azonban még nem elég a Bush kormányzat számára, amely Micheal Gallagher-re, az amerikai Kereskedelmi Minisztérium (államtitkárság) helyettes vezetőjére ruházta azt a feladatot, hogy a kérdés felülvizsgálatát kérve a tisztességes és istenfélő amerikai állampolgárok előtt nyilvánosan bejelentse: „közel hatezer hagyományos és elektronikus levelet kapott a kormány azoktól a személyektől, akik aggódnak a pornográfia családokra és gyermekekre gyakorolt hatása miatt.”

Tarmizi teljes levele eredeti formájában letölthető innen:
http://www.icann.org/…-12aug05.htm