Sikkasztást és vesztegetést sejt a budapesti útfelújítások PR-jára szánt pénzek körül a Fidesz, miközben egy ügyvédjelölt az Alkotmánybíróságon támadja a fővárosi parkolási rendeletet. A rakpartszélesítés viszont elmarad.

A budapesti útfelújítások kommunikációjára szánt pénzeinek elköltése ügyében tett feljelentést a rendőrségen Deák András, a fővárosi közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöke. A fideszes képviselő a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy ötvenmillió forint közpénz elköltése keltette fel a figyelmét, amelyet – véleménye szerint – a közbeszerzési törvényt megkerülve juttatott a főváros egyes PR-cégeknek. “Hivatali hatalommal való visszaélés, sikkasztás és vesztegetés miatt kértem az eljárást ismeretlen tettes ellen” – közölte Deák. A képviselő szerint az útfelújításokra kiírt közbeszerzési pályázatokban nem szerepelt PR-tevékenység, ennek ellenére a városháza egyik főosztályvezetője körlevélben közölte az útépítő cégekkel, hogy melyikük melyik PR-céggel kössön szerződést. Demszky Gábor főpolgármester lapunknak korábban tagadta, hogy a főváros ilyen módon juttatott volna pénzt magáncégeknek, az egyik érintett cég, a Privy Council Kft. pedig közleményben állította, hogy nem történt törvénytelenség, és arra hivatkozott, hogy Deák András is jóváhagyta a tenderkiírást.

Közben egy ügyvédjelölt az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, mondván, a nyár elején elfogadott fővárosi parkolási rendelet alkotmányellenes. “Véleményem szerint a parkolási cégek jogtalanul indítanak pert a parkoló- és pótdíjak behajtására, amelyeket ráadásul a birtokomban lévő nemzetközi összehasonlítások alapján túlzónak találok” – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Petri Bernadett, aki a parkolási rendelet hatályon kívül helyezését várja az AB-től. Hasonlóan problémás a helyzet a budai főgyűjtő csatorna szélesítése körül. Lakos Imre (SZDSZ), a főváros városüzemeltetési bizottságának az elnöke úgy vélekedett, a csatornaépítés csak akkor készülhet el 2009-re, ha elmarad a budai alsó rakpart szélesítése. Az UNESCO által is bírált beruházást az időjárás is késlelteti, hiszen az idei magas vízállás miatt már nem lehet építkezni.