A hazai Internet történetének legjelentősebb vitája nyerhet megoldást hamarosan.

Minden kétséget kizáróan az Internet legértékesebb márkaneve a Google. A Sergey Brin és Larry Page által létrehozott kereső 1995-től működik és a pontos eredményeinek köszönhetően hamar piacvezetővé vált, mára az keresők világpiacának 52%-át uralja a Google és a magyar piacon is stabilan az első helyen áll a lefuttatott keresések számának tekintetében.
A kezdő Internet felhasználók gyakran a google.hu címen keresik az amerikai cég magyar nyelvű szolgáltatását. Ezen felhasználók azonban a google.hu címen a Kurzor névre hallgató főként a web magyar részét feldolozó keresőprogramot találták. A helyzet azért állhatott elő, mert a Google Magyarországon nem rendelkezett érvényes védjeggyel a Google karakterláncra vonatkozóan és ennek “köszönhetően” regisztrációs előjoga sem volt domain névre. A webcím így az elmúlt hat év során többször is szabaddá vált, de mindannyiszor lefoglalták a nevet a vállalkozás elől.

A google.hu története…

A google.hu webcím a domain nevek bejegyzését megegyszerűsítő 2000. márciusi szabályváltozáskor a Lilo 2000 Számítástechnikai Bt. kezelésébe került, majd a cégtől egy hónap elteltével a nagy lendülettel indult Vianovo portál vette át a domain kezelési jogát. A Vianovo 2002. tavaszán lemondott a domainről és ezt követően két magánszemélyhez került a webcím. A domain ekkori tulajdonosai 2 millió forintos eladási árral hirdették meg a domain nevet. 2003-ban egy máig titokban tartott adás-vétel eredményeképp a cím átadása megtörtént a Hírek Média és Internet Technológia Kft. részére. A cég a domain megszerzését követően 2005. májusa-júniusa* a saját márkanéven indított Kurzor nevű internetes kereső oldalára irányította a webcímet begépelő látogatókat. Az internetes fórum-közösségek tagjai és bloggerek kifogásolták a megtévesztő helyzetet, többen tudni vélték, hogy a Google már lépésre szánta el magát a domain név megszerzése ügyében.
A Google a magyar nyelvű keresőjét 2001. augusztusa óta a google.co.hu címen kénytelen üzemeltetetni.

Már a pereskedés első fázisában megszerezte a Google a domaint

Információink szerint a .hu domain nevek nyilvántartását végző Internet Szolgáltatók Tanácsához az egyik hazai domain regisztrátor a múlt pénteken (július 7-én) a google.hu domain névre vonatkozóan a Google Inc. javára tulajdonos váltási (átíratási) kérelmet nyújtott be. Információink szerint a domain név peres úton való megszerzésére indított kísérletet a Google egy hazai ügyvédi iroda közreműködésével. A per első szakaszában az eljáró bíró egy ideiglenes intézkedés keretében eltiltotta a további jogsértéstől a domaint működtető Hírek Média Kft.-t. A hatályos jogszabályok nem adnak lehetőséget ideiglenes intézkedés keretében olyan bírósági döntés meghozatalára, amely “visszafordíthatatalan” folyamatokat eredményezhet, de a domain név jogerős ítélet megszületéséig történő működését felfüggesztheti egy ilyen határozat. Információink szerint ez történt a google.hu esetében is. Ennek ellenére a domain név átírás alatt áll a Google részére. Információink szerint egy olyan megállapodás áll a háttérben, amelyben a domain név sikeres átadása esetén a Google további követeléssel nem élhet. Ezen megállapodás eredménye lehet a folyamatban lévő domain átírás, illetve ezzel a megállapodással a peres eljárás értelmét veszti…

A kurzort működtető cég nem kíván nyilatkozni

A Hírek média Kft-t ügyvezetője Trentin Tamás azt közölte, hogy a cikk első változatában foglalt információk nem a teljes igazságot tartalmazták. A jelenlegi cikkben foglaltakat – egy fennálló külső ok miatt nem tudja megerősíteni, azonban cáfolni sem kívánja. A cégvezető ígérete szerint a Hírek média Kft. hamarosan sajtóközleményben reagál a megjelent információkra.

Pár napon belül a Google lesz a Google.hu címen

Ezen cikk megírásának időpontjában a google.hu címen még a Kurzor nevű kereső jelenik meg a cím beírását követően. A vitatott webcímen várhatóan 1-2 napon belül – az módosítás kérés ISZT általi elbírálását követően – a Google magyar nyelvű keresője fog megjelenni.

wwwgoogle.hu

A www után pontokat nem tartalmazó wwwgoogle.hu cím bejegyzését a domain nyilvántartója nem találta megtévesztőnek így a cím 2005 augusztusában bejegyzésre került egy német magánszemély számára. Információink szerint a lübecki domain tulajdonost jogi eljárással és kártérítéssel fenyegette meg az amerikai cég német jogi képviselete, amelynek következtében a domain igénylését a német azonnal visszavonta. A domain név jelenleg a 45+60 napos felmondási szakaszban van.